ZTE FC

2014.07.11. 14:15

Szombaton a ZTE FC a Pápát fogadja

Zalaegerszeg - A ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata szombaton 11 órától újabb előkészületi találkozót játszik. Ezúttal hazai környezetben fogadják a kék-fehérek az élvonalbeli Pápa együttesét.

Kerkai Attila

Csütörtökön, a Haladás elleni idegenbeli találkozó után szombaton hazai pályán játszik a ZTE FC azt megelőzően, hogy a jövő héten egy hetes, ausztriai edzőtáborba vonul. Az eredeti programhoz képest annyi változás van, hogy a pénteki ezősés miatt nem a ZTE-stadionban rendezik a szombati, Pápa elleni felkészülési mérkőzést, hanem a stadion mögötti edzőpályán.

A ZTE FC csapatához pénteki információk alapján csak egy próbajátékos csatlakozik erre a mérkőzésre, méghozzá a kapus Miski Zoltán, aki a felkészülés elején már edzett Lőrincz Emil vezetőedző keretével. Rajta kívül új arcokat legfeljebb azok a játékosok jelentik majd az egerszegi nézőknek, akik a közelmúltban igazoltak a ZTE FC-hez, hiszen a hazai közönség számára ez lesz az első alkalom, hogy felkészülési mérkőzésen is láthassa őket. Mint megtudtuk, a csütörtöki mérkőzésen Nagy Z. és Grbic szenvedett sérülést és nem biztos, hogy az újabb találkozón pályára lépnek.

Lőrincz Emil, a szombathelyen rendezett első felkészülési mérkőzéssel kapcsolatban elmondta: tetszett neki a csapatvédekezés, sok fiatalt is pályára küldött és az NB I-es Haladás, amely most jobb játékerőt képvisel, csak az utolsó 15 percben kerekedett föléjük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!