ZTE FC

2014.05.28. 10:50

Interjú Végh Gáborral, ZTE FC új tulajdonosával

Zalaegerszeg - A ZTE FC Zrt. többségi tulajdonosa, Végh Gábor a lapunknak adott interjúban először beszélt a klubnál történő személyi változásokról. Az is kiderült róla: ismeri az utat Sármellékről Manchesterbe...

Kerkai Attila

- Amikor először bemutatkozott mint a ZTE FC fő támogatója már beszélt kapcsolatáról a labdarúgással. Ám ha lehet, mégis azzal kezdenénk újra: honnan a játék iránti szeretete?

- Valamikor én is futballoztam alacsonyabb osztályban, aztán egy sérülés miatt korán edzősködni kezdtem, de korán beláttam, hogy a munka mellett nem érdemes ezt erőltetni. Inkább a vállalkozásomra koncentráltam, ám a futballtól így sem szakadtam el. Tíz esztendeje sportpályák, labdarúgó pályák építésével foglalkozom, s ez lett a cégünk fő profilja is. Egyébként 1989 óta vagyok vállalkozó, cégünk, a Pharos 95 nevében a szám a káeftévé alakulást jelzi.

- Márciusban mint fő támogató jelent meg, aztán májusban már fő tulajdonosként mutatták be a ZTE FC-ben. Meggyőzték, vagy egyszerűen csak megtetszett Önnek az, amit a klubnál tapasztalt?

- Végül is ez lett a végkifejlet, de persze igen, kellett a személyes benyomás is ehhez. Hangsúlyozni szeretném, hogy támaszkodni szeretnék a helyi vállalkozói körre is. Ehhez egyfajta integráló szerepet szeretnék betölteni és nem akarom az egész klub működtetését kisajátítani. Nem az én személyem a fontos, hanem az, hogy a városé, az itt élőké legyen a ZTE FC.

Interjúnk a dunántúli sportújságírók Kehidakustányban tartott találkozóján készült, ahol Végh Gábor (balról) és Kocsárdi Gergely klubigazgató is részletesen vázolta a ZTE FC terveit (Fotó: Hagymási Bence)

- Milyen klubot szeretne felépíteni?

- Az első és legfontosabb dolog, hogy rend legyen, mindenki tudja, hogy mi a feladata. Nagyon szeretnénk magas szintű minőségi munkát végezni, megteremtve ehhez a tárgyi feltételeket, s azt, hogy a saját nevelésű labdarúgókkal is olyan játékos nyújtson a felnőtt és minden utánpótlás csapatunk, amit a szurkolók is magukévá éreznek.

- A ZTE FC is egyike azon magyar kluboknak, amelyről általában a múltja okán úgy beszélnek, hogy nem a második vonalban lenne a helye. Mekkora kihívás ez az Ön számára?

Három éven belül mindenképpen újra élvonalbeliek akarunk lenni, de a személyes ambícióm az hogy ez már egy éven belül megtörténjen. Tudom, hogy mindez álomszerű, de álmodni azért még szabad, nem...? Ami a múltat illeti. Sorsszerűnek is nevezném, hogy magam is ott kuporogtam azon egyik bolgár felségjelű gép fedélzetén, amely a ZTE FC szurkolóit 2002-ben Manchesterbe szállította... Szóval, szeretném, ha még egyszer átélhetnénk a szurkolókkal együtt ezt az élményt.

- Nézzük a jelenlegi feladatokat. Mikor áll fel a teljes szakmai és klubvezetői stáb?

- A cél, hogy a gerinc június végére kialakuljon. A klubigazgató Kocsárdi Gergely személyében már megvan, a szakmai igazgató Gellei Imre lesz és a két technikai vezető személye is már ismert. Az eddigi ügyvezető Dézsi Attila az utánpótlás szervezéséért felel, a Pécsről érkező, s jelenleg a PMFC-nél ugyanezt a posztot betöltő Szekeres Szabolcs pedig a ZTE FC utánpótlásában futballozott, mielőtt a baranyai városba került volna. A klub gazdasági igazgatója Varga Miklós lesz, az edzői stáb összetételét pedig június végéig kialakítjuk. A mostani szakvezető Lendvai Miklós munkáját nagyra értékeljük, de váltunk. Ő, mint utánpótlás-igazgató folytatja munkáját a klubnál, de azt gondolom, hogy lesz még Lendvai Miklós a ZTE FC vezetőedzője.

- Ki lesz az utód?

- Tárgyalunk és két-három alternatíva is létezik erre vonatkozóan.

- A szakmai munkába mennyire kíván beleszólni? Fő tulajdonosként ezt is megteheti.

- Erre vonatkozóan előttem a példa Szima Gáboré, a DVSC tulajdonosáé, s elfogadnám azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben elértek. Nem kívánok beleszólni a napi munkába, de biztosan nyomon követem majd. A napi szakmai munka felügyelete a klubigazgató hatásköre, s azt szeretném, ha elérnénk, hogy a szurkolók magukénak érezzék a klubot. A stadion a kormányzati forrásnak köszönhetően megújul, lesz benne szurkolói bolt, s azt szeretnék, ha minden mérkőzésre kilátogató néző idővel rendelkezne valamilyen ereklyével legyen az egy sál, egy mez, egy sapka, vagy egy kitűző , ami a klubhovatartozásra emlékeztet.

- Jó hogy említi ezt. Mikor kezdődnek a munkálatok?

- A pálya felújítására kiírt pályázattól függ minden. Szeretnénk, ha a déli lelátó alatti épületet az ősszel már elkészülne, amiben öltözők, konditerem, és irodák kapnak majd helyet. A más említett szurkolói shop mellett pedig egy söröző kialakítása is cél, ahová drukkereink bármikor betérhetnek. Sok munka vár ránk és ehhez kérjük a szurkolók támogatását is az új csapattal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!