Zene

2017.08.04. 19:15

Szeptemberben két új videoklippel is jelentkezik Éder Gábor

SZILVÁGY Egyszerre két video-klipet is forgat Éder Gábor, a népszerű mulattató énekes egy régi dalát vette újra elő, illetve egy vadonatúj szerzeménnyel is jelentkezik. Mindkét klip szeptemberben lesz látható, év végére pedig új nagylemezzel szeretné meglepni rajongóit a zalai dalszerző-énekes.

Gyuricza Ferenc

Minderről a héten maga Gábor - vagy ahogy rajongói ismerik: Éder Gabee - számolt be lapunknak. Elmondta: hatodik éve szerepel folyamatosan az egyik zenére szakosodott tévé műsoraiban, ennek az állandó jelenlétnek pedig meg is lett az eredménye.

- A karrierem kezdetén annak is nagyon örültem, hogy a szűkebb környezetemből ki tudtam mozdulni Zala és Vas megye más régióiba - eleveníti fel. - Ma bárhova is megyek, legyen akár ötszáz kilométerre az otthonomtól, mint Szabolcs-Szatmár megye, nagyon nagy szeretettel fogadnak, és velem együtt éneklik a saját szerzeményű dalaimat is. Olyanokat, mint a Polgármester asszony vagy a Buli van pénteken. Bárhol járok az országban, Nyíregyházától Zalaegerszegig, de akár a Felvidéken, mindenhol azt tapasztalom, hogy ismerik és szeretik is az emberek a munkásságomat, ez pedig óriási örömmel tölt el.

Országszerte ismerik Éder Gábor dalait - Fotó: archív

Éder Gábor 2011 óta, tehát hatodik éve gyakorlatilag állandó közreműködője a mulatós műsoroknak. Jelenleg két televíziós produkcióban érdekelt, az Eszem-iszom, dínom-dánom című műsorban, amelyet Bunyós Pityu és A Jó Laci Betyár vezet, illetve a Sláger TV Partyban, amelynek Bódi Csabi a műsorvezetője. A fiatal zalai énekes - aki annak idején Az év zalai pasija címet is elnyerte olvasóinktól - többek közt arra is nagyon büszke, hogy nemcsak kollégáinak, ismerőseinek nevezheti mind a hármukat, de közeli jó barátnak is.

- Az egész mulatós szakma nagyon összetartó, itt tényleg baráti viszonyban van szinte mindenki a másikkal, s nincs senkiben irigység vagy szakmai féltékenység a kollégája sikerei miatt - sorolta tovább az énekes, majd azt is hozzátette még: A Jó Laci Betyárnak elég volt egyszer megemlíteni, hogy egy új videoklipet forgatnék, s rögtön elvállalta benne az egyik szerepet.

Éder Gabee nem is egy, hanem egyszerre két klipet készít a Sláger TV közreműködésével. Az egyik egy régebbi dalához készül, ez a Ti Amo, a másik pedig egy vadonatúj saját szerzeményhez. A Jó Laci Betyár utóbbiban lesz majd látható.

- A Ti Amo egy szerelmes, romantikus dal, ami a karrierem kezdeti időszakából való, amikor még szinte egyáltalán nem voltam ismert, így ez a dal nem is kapta meg a kellő nyilvánosságot - magyarázta az énekes. - Szerintem jóval több van benne, mint amit ez ideig sikerült belőle kihozni, így szeretnék adni neki még egy esélyt. Nagyon bízom abban, hogy a tévé által sokkal többekhez eljut majd. A másik dal, a Jaj, de rafinált egy vidám, hangulatos, igazi mulatós nóta, ami a címének megfelelően egy rafinált, egészen fifikás lányról szól. Ez utóbbihoz egy lakodalmas klipet készítünk, A Jó Laci Betyár ebben alakítja a vőfélyt, vagyis a mókamestert.

Gabee azt is mondja, a Jaj, de rafinált című dal biztosan szerepel a legújabb albumán, ami várhatóan decemberben jelenik majd meg. Eredetileg a nyárra tervezte a kiadást, a rengeteg fellépés, a televíziós szereplések miatt azonban ez már biztosan nem sikerül. Az énekes azt mondja, talán jobb is így.

- Megtehettem volna, hogy a már elkészült saját dalokat kiegészítem néhány feldolgozással, de az amolyan félkész megoldás lett volna - folytatja. - Egy karrierje elején lévő énekesnek nyilván fontosak a feldolgozások, hiszen azokkal tudja a fellépéseit felpörgetni, azokra hamarabb megmozdul a közönség, én azonban mára már eljutottam oda, hogy erre nincs szükségem. Így a fellépéseim programját is úgy állítom össze, hogy abban a saját dalok minimum 90 százalékot képviselnek, az új lemezemre pedig egyáltalán nem akarok feldolgozásnótát. Emiatt a megjelenés decemberre tolódik ki, de így legalább ott lehet majd az új lemez a karácsonyfák alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!