Zene

2014.08.11. 17:05

Tarja Turunen büszke eddigi eredményeire, élvezi a művészi szabadságot

Amikor szólópályára léptem, még a gondolata is megijesztett annak, hogy megmutassam másoknak az általam írt számokat. Ma már az összes dalt én szerzem a saját lemezeimre. Ez egy tanulási folyamat, aminek az a célja, hogy egyre jobb legyek.

Gyuricza Ferenc

A Fezen fesztiválon fellépő Tarja Turunen, a szimfonikus heavy metal zenét játszó Nightwish volt frontembere nyilatkozta mindezt lapunknak. A finn származású, de Argentínában élő énekesnőnek eddig négy önálló albuma jelent meg, a legutóbbi, a Colours In The Dark 2013-ban. Székesfehérváron főleg ennek dalai szerepeltek a programban.

– A speciális karácsonyi albumot leszámítva a szólókarrierem összes nagylemeze ugyanazokra az elemekre épül, ám a hangzásuk különböző – mondta Tarja Turunen. – Amikor a My Winter Storm 2007-ben megjelent, már akkor is azt a hangzást kerestem, ami a jelenlegi albumomon hallható. Mindez azonban egy hosszú és nehéz folyamat volt, hiszen meg kellett értetnem a velem dolgozó emberekkel, hogy mit is szeretnék.

Az énekesnő azt mondja, az elmúlt közel egy évtizedben sikerült úgy alakítania az életét és a karrierjét, ahogyan azt az elején elképzelte. A Nightwish-ben még egyáltalán nem írt dalokat, a szólókarrierje kezdetén ezért kifejezetten tartott attól, hogy szerzőként is megmutassa magát, így a My Winter Storm albumra csupán néhány saját ötlete került fel. Az évek során azonban beletanult a zeneszerzői munkába is, s magabiztosabb lett ezáltal. Emellett kialakította azt a csapatot, amelynek tagjaival jól tud együtt dolgozni.

– Voltak, akiket megleptek a szólólemezeim anyagai – sorolta tovább. – Az én zeném ugyanis nem annyira metal, mint amit a Nightwish-ben énekeltem. Ez egy sokkal bonyolultabb zene, váltott ütemű dalokkal, ami jóval nagyobb odafigyelést, sokkal több koncentrációt igényel, de a művészet szerintem pont erről szól, mutassunk mindig valami újat, valami jót, valami pozitívat.

Tarja Turunen már dolgozik a következő szólóalbumán, a legtöbb dal el is készült, s a felvételekhez is hozzáfogtak. Júliusban zenésztársai rögzítették a dob- és basszusgitár alapokat, illetve a gitár részeket is feljátszották már, ám a nyári koncertek miatt a stúdiómunkát meg kellett szakítani. Az énekesnő azt mondja, nem kapkodnak, hiszen a Colours In The Dark dalaival is akar még turnézni, így a következő szólóalbuma 2016 előtt biztosan nem jelenik meg. Ugyanakkor azt is érzi, hogy ez lesz az a korong, amelyiken leginkább ki tud teljesedni a zenei világa.

– A kezdeti lépések mindig nehezek, s tartalmaznak buktatókat, de én kifejezetten büszke vagyok arra, amit saját erőből értem el – folytatta. – Majdnem tíz év telt el azóta, hogy elkezdtem szólóban dolgozni, s ma már elmondhatom, teljesen én irányítom az életemet. Ettől szabadnak érzem magam, ami további energiákat ad a folytatáshoz. Nagyszerű érzés, hogy bármi, ami eszembe jut, bármit is szeretnék megvalósítani, azt megtehetem, mert senki sem hátráltat benne. Számomra ezt jelenti a művészi szabadság.

Tarja Turunen: – Teljesen én irányítom az életemet (Fotó: Gyuricza Ferenc)

Tarja Turunen a szólókarrierje mellett számos egyéb munkát is vállal, zsűritagja volt a finn Voice tehetségkutatónak, illetve a dobos Mike Terrana-val is van egy közös projektje, a Beauty and the Beat, amelynek albuma a közelmúltban jelent meg.

– Ez egy olyan projekt, ami kettőnkről szól – magyarázta az énekesnő. – Nagyon élveztem a közös munkát, szeretek szimfonikus zenekarral dolgozni. Az egész projekt klasszikus zenére épül, s a koncert első felében több fantasztikus klasszikus művet is előadunk. A második részben már átlépjük a határokat, különböző közkedvelt rock dalokat játszunk. A Beauty and the Beat projektet mind az én rajongóim, mind Mike közönsége nagyon jól fogadta. Még azok az operarajongók is, akik korábban sosem fordultak meg rockkoncerteken, ők is keresték a lehetőségét annak, hogy lássanak bennünket élőben. A koncerteknek olyan sikere volt, hogy mindenképpen folytatni szeretnénk. Már most keressük a lehetőségét annak, hogy 2015-ben újabb Beauty and The Beat fellépésink legyenek, s nagyszerű lenne, ha Magyarországon is bemutathatnánk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!