Zalatárnok

2017.03.09. 19:45

Szeretnek főzni - A tudást otthon is hasznosítják

Zalatárnok - A barátság mellett a sütés-főzés szeretete, mint közös hobbi tartja össze azt a 15 fős csapatot, amely Gasztro Klub néven működik a göcseji községben.

Gyuricza Ferenc

Ennek megfelelően immár hatodik éve szerveznek a téli-tavaszi időszakra olyan tanfolyamot, mely során a szakács és cukrász végzettséggel egyaránt rendelkező Pestiné Papp Lívia útmutatásai alapján új ismereteket szerezhetnek a résztvevők.

- Ez nem egy szokásos tanfolyam, mert saját magunknak szervezzük - mondta Lévay Gabriella, a helyi IKSZT vezetője, a Gasztro Klub egyik tagja. - A cél az, hogy beszélgetés közben olyan új ételek elkészítésének módjával ismerkedjünk meg, amivel változatosabbá tudjuk tenni az otthoni étrendünket is. Ezek között vannak hagyományosabb ételek, de különlegesek is.

Pestiné Papp Lívia (balról) a pohárkrém elkészítésének módszerét mutatja a Gasztro Klub tagjainak. Mellette Gulyásné Becze Andrea, Tóth Imréné, Gombos Csabáné, valamint Lévay Pálné
Fotó: Gyuricza Ferenc

Ez évben öt foglalkozásra kerül sor, ebből négy már le is zajlott. Első alkalommal kitelepültek az egyik családi házhoz, mert a kemencés kacsasült elkészítésére csak ott volt lehetőség. A tanfolyam vezetője azt mondja, ez számára is újdonság volt, hiszen kemencés ételeket eddig nem gyakran sütött.

- Készítettünk továbbá kukoricamélát, tökmagos nudlit, gulyáslevest, sült oldalast boros káposztaágyon, de rántott tejbedarát is - sorolta Pestiné Papp Lívia. - A mai foglalkozáson húsos és gombás ravioli kerül terítékre, továbbá csokoládés, vaníliás és tiramisus pohárkrém. A záró alkalomra pedig újabb különlegességekkel, tejszínes-gombás csirkemellel, svájci rizzsel, továbbá palacsintatortával készülünk.

Miközben a szakács dolgozott, a zárt körűen működő klub tagjai elmondták, hogy nemcsak az ételek elkészítésének a folyamatát ismerhetik meg a közös főzések során, de a tanfolyam végén a recepteket is megkapják, ez jelentősen megkönnyíti az otthoni munkát. A fő cél ugyanis az, hogy a tanfolyam során megszerzett ismereteket otthon, a családjaik örömére is tudják hasznosítani.

A zalatárnoki Gasztro Klubnak jelenleg 15 tagja van, ketten közülük férfiak. Miután valamennyien helybéliek vagy a szomszédos faluban, Szentkozmadombján élnek, ezért a tanfolyam lezárását követően is gyakran összejárnak főzni, illetve évente egy alkalommal közös kirándulásokat is szerveznek.

Címkék#Zalatárnok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!