Zalatárnok

2016.07.11. 19:52

Felújítások az utakon - Bel- és külterületi szakaszt is érint a program

Zalatárnok - Mintegy ötmillió forintot fordít kül- és belterületi útjainak felújítására a község önkormányzata. Az érintett szakaszokon még a tavalyi esőzések során keletkeztek meghibásodások.

Gyuricza Ferenc

Minderről Gombos Csaba, a település polgármestere tájékoztatta lapunkat. Elmondta: a község belterületén most a Gyöngyvirág utca javítása a fő cél, hiszen az már-már alkalmatlan a közlekedésre.

– A munkálatok során melegaszfaltos kátyúzásra, árkolásra, iszapolásra, illetve padkajavításra is sor kerül – magyarázta a polgármester. – A külterületi részek közül a még 2014 végén közterületté nyilvánított, s többek által jelenleg is lakott Szent György-hegy utca egyes szakaszainak felújítását szükséges elvégezni, itt a zúzalékköves megoldást alkalmazzuk.

Gombos Csaba azt is hozzátette: ezeken a szakaszokon a tavalyi esőzések idején keletkeztek károk, így a helyreállításra vis maior pályázatot nyújtottak be, ezáltal tudták a munkálatokhoz a közel ötmilliós keretet biztosítani. Azóta a Szent György-hegyen újabb szakaszokat rongált meg a lezúduló csapadékvíz, amelyek rendbetételére szintén benyújtottak vis maior kérelmüket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!