Zalaszombatfa

2016.01.28. 15:43

A turistaház után szeretnék a tekepályát is felújítani

Zalaszombatfa – Nemrég újabb, turisztikai célú fejlesztés kezdődött el a mintegy ötvenlelkes hetési településen.

Korosa Titanilla

Az elmúlt évben több felújítás is történt a faluban, például sikerült több útszakaszt is helyreállítani, elkészült a turistaház ebédlője is a szállóvendégeknek helyet adó épülettel szemben. Nemrég pedig a szálláshely belső felújítását kezdték meg a szakemberek. A település központjában kellemes környezetben, egy kisebb tó partján található több mint 40 fő befogadására alkalmas vendégház turisztikai célokat szolgál.

Szabó Zoltán polgármester mutatja a tavalyi felújítások egyikeként az új kovácsoltvas temetőkaput
Fotó: Korosa Titanilla

– Önerőből végezzük el a ház felújítását. Célunk, hogy a jövőben minél több vendéget fogadjunk a településen, és ebből bevételhez jusson az önkormányzat – mondta Szabó Zoltán polgármester. – A munkák költsége mintegy 1,2 millió forint, ebből új járólapot kapnak a helyiségek, illetve teljes festést, a vízvezeték cseréjét és a vizesblokk csempézését végzik el. Az épület külső felújítása már korábban megtörtént, a belső részt eddig is kiadtuk, bár kevés volt a látogató, de leromlott állapota miatt szükségessé vált a felújítása. A turistaházba érkező szállóvendégek a szomszédos épületben találhatják az ebédlőt és konyhát, illetve ezek szomszédságában az elmúlt évben kialakítottunk egy állandó hetési szőtteskiállítást, ami Zalaszombatfa egyik kuriózuma.

A polgármester a további tervekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy ebben az évben szeretnék a tekepálya és több mezei útszakasz felújítását is elvégezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!