Zalaszántó

2015.10.18. 09:41

A lámák tánca

Több ezer kilométerről, az indiai–tibeti határról érkezett a Béke szentélyhez az a nyolc buddhista szerzetes, aki a transzhimalájai művészetet és kultúrát jött el megismertetni.

Arany Gábor

A Lámatánc névre keresztelt útjukon Európa több országát felkeresik. Szombaton a zalaszántói sztúpa melletti meditációs házban találkozhatott velük a szépszámú érdeklődő közönség. Látható volt itt az a közel egy négyzetméteres mandala is, amit négy szerzetes három napig készített színes szemcsékből. Az alkotás szimbolikus jelentőségű ábrákból áll, és úgy tartják, aki rápillant, annak elméjében pozitív lenyomatot hagy, és megérinti a mindent átható együttérzés. A szertartás végén egyébként a homokmandalát összesöprik és vízbe szórják. Ezzel is jelezve: minden mulandó. A szertartásokban fontos szerepet töltenek be az úgynevezett tormák is, melyek szintén láthatóak voltak. A színes szobrocskákat árpalisztből, vajból gyúrják, s ahogy Lhundup láma elárulta, ezen az égtájon viaszt is kevernek hozzá a tartása érdekében.


Ahogy érdeklődésünkre Konchok Tsechő non-szerzetes elmondta, a szertartás, ima és ének hivatott a buddhista tanítások lényegét, a szerető jóságot, együttérzést bemutatni, és ezzel is terjeszteni a békét és a szeretet az egész világban. Szándékuk bemutatni a himalájai, az 5300 méter magasban elterülő Ladakh népének, a himalájai embernek az életkedvét, életörömét, amely jellemzi őket a nehéz körülmények dacára. A szertartás az áldást hívó, hangszeres Achi imával kezdődött, majd az életörömöt szimbolizáló Acharya-maszkos tánccal léptek fel a szerzetesek, és végül szerencsét hozó imával zárták a bemutatót.

Ezek is érdekelhetik