Zalalövő

2017.03.30. 15:35

Az élre táncolták magukat a zalalövői rockisok

A tavalyi elsősége után a minap újabb területi bajnoki címet szerzett a zalalövői akrobatikus rock and roll formáció. A hatfős STB. csoport ezúttal egy rangos balatonfüredi versenyen végzett az élen.

Gyuricza Ferenc

A siker értékét tovább növeli, hogy a csoportot teljesen újjá kellett szervezni, hiszen a tavalyi csapattagok közül időközben hárman is távoztak. A koreográfiát az alapoktól kellett újjáépíteni, ám a hónapokon át tartó megfeszített munka most is meghozta az eredményt.

- Ebben a felállásban szeptember óta dolgozik a csapat - mondta Molnár Nóra edző. - Három táncosunk van, akik már korábban is tagjai voltak az STB. csoportnak, hozzájuk csatlakoztak még hárman. Ez a változás egyben azt is jelentette, hogy fél szezont ki kellett hagynunk, most tavasszal kezdtünk el újra versenyezni.

A területi bajnoki címet nyert zalalövői akrobatikus rock and roll táncosok edzés közben. Balról: Siska Flóra, Reszneki Klaudia, Hajdu Mirella, Völgyi Alexandra, Beke Ágnes és Benkő Roberta
Fotó: a szerző

A csoport első területi versenyére Mosonmagyaróvárott került sor, ott még az volt a fő cél, hogy ki tudjanak állni, tehát biztosan végigtáncolják az új koreográfiát. Ez olyannyira sikerült, hogy végül negyedik helyen végeztek. Vasárnap ezt fejelték meg a területi bajnoki cím megszerzésével.

- Amikor letáncolták a koreográfiát, tudtam, hogy nyertünk - tette hozzá az edző. - Ezúttal úgy odatették magukat, hogy nem lehetett kérdés a győzelem. Az öt versenybíró közül négyen is őket jelölték az első helyre. Mindez azt is jelenti, hogy biztosan jelen lehetünk az országos döntőn, hiszen a kvalifikációt az utolsó három verseny két legjobb eredménye alapján számítják. A csapat jelenleg már a területi lista harmadik helyén áll, s versenyről versenyre haladnak egyre feljebb.

Molnár Nóra szólt arról is, hogy több mint tíz éve dolgozik Zalalövőn, ami a rock and roll egyik biztos zalai bázisának számít. Jelenleg Hévízen, illetve Zalaegerszegen működik még akrobatikus rock and roll tánccsoport.

Az edző szerint a rock and roll népszerűsége több összetevőnek is köszönhető. Látványos sport, amit nagyon szeret a közönség, bárhol lépnek fel, minden alkalommal tapsvihar kíséri a szereplésüket. A zalalövői felnőtt csoportnak - aminek a legfiatalabb tagja ez évben tölti be a 13. évét - van egy utánpótlás bázisa is, ám a versenyzés nem feltétel, csak a tánc szeretete miatt is lehet csatlakozni hozzájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!