Zalalövő

2015.09.15. 16:27

A közlekedés biztonsága áll a fókuszban

Zalalövő – Az Európai Mobilitás Hete, valamint az Autómentes Nap apropóján több programot is szervez az elkövetkezendő napokban a Salla Művelődési Központ és Könyvtár.

Gyuricza Ferenc

Erről az intézmény megbízott vezetője, Bischofné Hesinger Katalin tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta: a programsorozatra a város sikeres pályázata alapján kerülhet sor, a művelődési központ és könyvtár pedig az önkormányzat megbízásából működik közre annak a lebonyolításában.

Holnap Balláné Borsos Tímea rendőr főhadnagy tart két előadást, 12 óra 40 perctől az általános iskola alsó tagozatos diákjai számára, majd fél háromtól a helyi nyugdíjasklub tagjai részére. Utóbbi rendezvénynek a Salla Művelődési Központ biztosít helyet. Jövő hétfőn, délután fél kettő és fél négy közötti időszakban a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesületek Szövetsége várja többek közt játékos közlekedési feladatokkal az érdeklődőket az általános iskola udvarán.

A program keretében lesz rajzpályázat is, ezt Közlekedj okosan címmel! az alsó tagozatos általános iskolások számára hirdették meg. A rajzok leadási határideje szeptember 18., míg az eredményhirdetést szeptember 21-én délután fél háromkor tartják a művelődési központ és könyvtár galériájában, ahol az elkészült műveket is megtekinthetik az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!