Büszkék az alkotókra

2018.12.10. 09:00

Megnyílt a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének kiállítása a HSMK-ban

Tél, csend, hó címmel nyílt meg pénteken a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének kiállítása a HSMK Ősze András termében.

Benedek Bálint

Stamler Lajos és Tóth Nándor a megnyitón Fotó: Gergely Sz.

A látogatókat Tóth Nándor alpolgármester köszöntötte. Elmondta: a tárlat az elcsendesülésről, a készülődés időszakának szentségéről szól a kanizsai művészek nyelvén.

– A 14 alkotóból álló közösség megmutatta, hogy technikai eszközeiben és megközelítésmódjában is milyen változatos és sokszínű módon képes kifejezni tagjainak egyéniségét, gondolatait, a világról alkotott elképzeléseit – folytatta. – Az egyéni utak, nézőpontok azt demonstrálják, hogy kiváló alkotómunka folyik a mindennapokban, és mindannyian büszkék lehetünk a város alkotóira.

Stamler Lajos és Tóth Nándor a megnyitón Fotó: Gergely Sz.

Stamler Lajos, az egyesület alapítója, elnöke szerint túlzás nélkül kijelenthető, hogy az elmúlt évek egyik legjobb tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők a HSMK-ban január 15-ig.

– Régóta ismerem a művészeket, az alkotásaikat, de mint már oly sokszor, most is okoztak meglepetéseket – tette hozzá az elnök. – Többen új, eddig még nem látott technikával jelentkeztek, ami azt jelzi, hogy rengeteg tartalékkal rendelkeznek, mindig képesek a megújulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!