Kiadás: ahogy régen

2022.06.08. 13:00

A keszthelyi Szálinger Balázs régi megoldással terjeszti új kötetét

Az ünnepi könyvhét vásárlói általában a könyvesboltokban, vagy az alkalmi standokon válogatnak a friss termésből. A Keszthelyen élő Szálinger Balázs József Attila-díjas költő mást, újat, pontosabban régi megoldást kínál.

Arany Horváth Zsuzsa

Szálinger Balázs

Forrás: Zalai Hírlap

A hazai irodalom nagy nemzedékei rendre előre, azaz még a könyvek megjelenése előtt találtak olvasóra. Kellett persze hozzá az ismertség, amit például folyóiratokban való megjelenéssel lehetett megszerezni. 

Az ismertséggel Szálinger Balázs esetében is rendben vagyunk, tíz kötettel, színpadi adaptációkkal, bábszínházi előadásokkal, rádiójátékokkal, drámákkal a háta mögött az irodalmi középgeneráció meghatározó alakja. Kiadók örülhettek a kéziratainak, hiszen rangot jelentett a megjelentetése. Mégis másképp, magánkiadásban látott napvilágot a Koncentráció című, Juhász Tibor (Pannon Tükör versrovat) szerkesztésével készült verseskönyv, amit Szálinger honlapján lehet megrendelni. A termés az elmúlt két év koronavírus korlátozta idején sűrűsödött feszes versfolyammá. 

Az új utakon járó költő új kötetének címlapja

A kiadási kísérlet eredménye elsőre is pozitív, az előren­delés számossága biztató, ráadásul a könyvecske a kísérő szövegében újabb meglepetést ígér. 

Addig a zalai olvasó verscímekben megyebeli falu nevét találja, miközben Mikes Kelemen pozíciójából születnek poétikai beszámolók korunk múlékonyan is intenzív ügyei­ről: „Elöl megy az élet, s mögötte fut,/ Lépked, majd végül lemarad az álom.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!