A kényszerbezárás miatt

2020.06.15. 10:00

Előbb végezték el a nyári uszodai karbantartást Nagykanizsán

A koronavírus-járvány miatt március 16-án bezárt a városi uszoda, a strand azonban – köszönhetően az országosan bevezetett korlátozások enyhítésének – néhány hete megnyithatta kapuit. A fedett uszoda pedig várhatóan június 20-a után fogadhat vendégeket.

Benedek Bálint

A szakemberek ottjártunkkor a fedett fürdő medencéinek feltöltését végezték

Fotó: Szakony Attila

A létesítmény vezetőségétől megtudtuk: a kényszerbezárás miatt a szokásos nyári karbantartást előrehozták. A szokásos munkálatok keretében leengedték a medencéket és elvégezték az ilyenkor szükséges kisebb felújításokat. Többek közt fertőtlenítettek, kijavították a sérült csempéket, tisztasági festés történt. Ezen kívül a gépházban a medencék speciális szűrőit is kicserélték. A járványhelyzet miatt egyműszakos munkarendet alakítottak ki, így a dolgozók közül senkit nem bocsátottak el.

A szakemberek ottjártunkkor a fedett fürdő medencéinek feltöltését végezték

Tájékoztatásukból kiderült: természetesen, ugyanezeket az apróbb rekonstrukciós munkákat elvégezték a strand területén is, mely 75 nap bezárást követően május 30-a óta újra várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A fedett uszodával kapcsolatosan pedig egyelőre csak annyi ismert, hogy várhatóan a különleges jogrend június 16-ai megszűnését követően, 20-án ismét megnyithatják azt a nagyközönség előtt. Egyelőre azonban a szaunák, a jakuzzik, tehát az úgynevezett aerosol-képződéssel járó vizes elemek működtetésének engedélyezése nagy valószínűséggel továbbra is várat majd magára.

Az uszoda éves árbevételének kiesését közel 22 millió forintra becsülik, ám a teljes bezárás miatt az üzemeltetési költségek csökkentek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!