Zalaegerszeg

2016.02.01. 15:31

Ütés helyett szavakkal: kommunikáció erőszak nélkül

Zalaegerszeg – Azt nem ígérhetjük, hogy megszűnnek a konfliktusok az iskolában, de a feldolgozásuk módja más lesz.

Arany Gábor

Egyebek mellett ez hangzott el hétfőn délután az egerszegi Dózsa iskolában tartott tájékoztatón. Ennek apropója, hogy a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya a Hálózat a biztonságért pályázaton nyert támogatást erőszakmentes kommunikációs tréningre. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott programban négynapos, 30 órás tréninget tartanak száz pedagógusnak, gyermekvédelmi szakembernek a megyében.

Garamvölgyi György, a baki iskola igazgatója, Rambala Éva, Bükiné Papp Zsuzsanna, a bűnmegelőzési alosztály vezetője és Molnárné Musta Mónika az alosztály munkatársa a hétfői tájékoztatón (b-j)
Fotó: Katona Tibor

– Egyetértünk a rendőrségi szakemberekkel abban, ha a gyerekeknek más konfliktusmegoldási mintát adunk, mint amit otthon látnak vagy amivel a médiában találkoznak, akkor csökkenhet az erőszak és a bűncselekmények száma – fogalmazta meg a kurzus előadója, Rambala Éva erőszakmentes kommunikációs tréner. – Megtanítjuk a gyerekeknek, hogy miként tudnak önmagukért kiállni, miközben a másikra is odafigyelnek. Meggyőződésem, ha nemcsak ütéssel tudják jelezni, mi az, ami nem tetszett, hanem van erre más eszközük, mert szavakkal is ki tudják fejezni, akkor ezt is választhatják – magyarázta. – Az a probléma ugyanis, hogy a gyerekek úgy kommunikálnak, ahogy a felnőttek, de az utóbbiak tudják, mi az, amit otthon elmondhatnak, de a közösségben már nem. Ez is sok konfliktus forrása. Ráadásul legtöbbször arra látnak mintát, hogy vagy befogja a szájukat vagy elküldik a másikat a pokolba. Az sem konfliktuskezelés, hogy valakit legyőznek a vitában, hanem lehetőleg a nyertes-nyertes pozícióra kell törekedniük – tette hozzá.

A tájékoztatón részt vettek a baki általános iskola pedagógusai is, akik saját tapasztalataikat osztották meg. Az intézményükben ugyanis nyolcadik éve zajlik az erőszakmentes kommunikáció oktatása. A tájékoztató kedden Nagykanizsán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!