Zalaegerszeg

2017.01.24. 18:20

Búbos cinegét engedtek szabadon tesi órán

Zalaegerszeg - A Mindszenty-iskola 4. b és 5. b osztályának közel 50 diákja a keddi testnevelés órát a tanintézet parkjában a madarak tanulmányozásával töltötte.

Fincza Zsuzsa

Csordás Róbert, az iskola igazgatója elmondta: örömmel fogadták dr. Illyés Zoltán biológus, a botfai Mindszenty Ifjúsági Ház vezetője kezdeményezését, hogy az intézet 2 hektáros ódon parkjában is kezdjék el a madárgyűrűzést.

Patona Gréta a parkban lakó széncinkét tartja a tenyerében
Fotó: Fincza Zsuzsa

A gyerekeknek nagy élmény jelentett testközelből megcsodálni és megérinteni az apró teremtményeket, de a legboldogabb közöttük kétség kívül Patona Gréta, Kovács Kolos és Pummer Léna volt, akik a tenyerükből engedhették szabadon a nyilvántartásba vett énekes madárkákat.

Dr. Illyés Zoltán is elégedett volt, hiszen a 2010-től folytatott gyűrűzéseik során most első ízben akadt búbos cinege a hálóba. A következő gyűrűzésre szombaton kerül sor a botfai kastélyparkban, az iskolák közül pedig az Eötvös, majd a Kölcsey-gimnázium kerül sorra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!