Zalaegerszeg

2016.08.02. 18:25

Egész nap figyelnek a polgárőrök

Zalaegerszeg - Különleges, úgynevezett kiemelt járőrözési nappal kezdte a nyár utolsó hónapját a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület - azaz hétfő délelőtt kilenctől az éjszakába nyúlóan a város közterületein teljesítettek szolgálatot.

Fincza Zsuzsa

- Eddig is voltak „monstre” járőrözési akcióink, de augusztustól ezek rendszeresek és tervezhetők lesznek - így Sándor Dénes, az egyesület elnöke. - Havonta legalább kétszer, tehát évente minimum 24-25 alkalommal a nap minden percében jelentős létszámmal jelen leszünk az utcákon, a tereken, a parkokban, a közbiztonságilag „zűrösebb” helyeken.

A hétfői nap a parkolóházban kezdődött, ahová néha beveszik magukat lump elemek - most azonban mindent rendben találtak a polgárőrök.

- Folyamatosan cirkálunk, így egy nap a járókelők többször is találkozhatnak a gyalogos és a kerékpáros járőrökkel, a polgárőr autóval. Kaptunk a megyei polgárőr szövetségtől 3 kitűnő járgányt - mutatta Sándor Dénes a feliratos járműveket, amelyekről (azontúl, hogy strapabírónak tűnnek és hegyi utakon is fel lehet tekerni velük) messziről lerí: nem civil drótszamarak.

Indulás a Dísz térről. Balról: Péteri Adrienn, Fatér Gábor, Holdosi Gellért, Sándor Dénesné és Sándor Dénes Fotó: Fincza Zsuzsa

De miért is jó, ha az emberek lépten-nyomon polgárőrökkel találkoznak?

- A tisztességes emberek biztonságérzetét növeli a civil szervezet jelenléte, másrészt visszatartó erővel bír a rossz szándékú egyénekre, hiszen tudják, hogy szükség esetén forródróton értesítjük a rendőrséget - közölte Fatér Gábor szolgálatvezető.

- Nem beszélve arról, hogy figyeljük a környezetet is - tette hozzá Sándor Dénes, elárulva: a környezetvédelem az egyik vesszőparipájuk. - Az idén eddig 5 kisebb-nagyobb szemétkupacot sikerült felszámoltatnunk. Kisbükkön közel 20, Csácsban legalább 5 köbméternyi hulladéktól szabadítottuk meg a természetet.

Az első kiemelt járőrözési napon Sándor Dénesné, az ifjúsági tagozat összekötője két ifjú polgárőrrel, Péteri Adriennel és Holdosi Gellérttel kezdte. Felváltva biciklivel, gyalogosan és autóval járták körbe a templomok környékét, az autóbusz-állomáshoz közeli parkokat, többször visszatértek például az OTP mögötti parkolóba, de nem hagyták ki a temetők vidékét sem, hogy elriasszák a gyászolók autóban hagyott értékeire fenekedő zsiványokat. A város szívébe, a Dísz térre újra és újra visszatérve nem hagyták békén a padokon tarisznyázó ivócimborákat, de eljutottak az egyesületet támogató városrészekbe is.

Délben átadták a stafétát Szabó Tibornak és Szabóné Nemes Máriának, őket Tompos Róbert, Bogár Tibor, Baranyai Tibor és Baranyai András váltotta. Este tíztől az éjszakai műszakot Fatér Gábor vállalta be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!