Zalaegerszeg

2015.11.19. 19:29

Óvni fogja a várost

Zalaegerszeg – Mostantól egy Szent Erzsébet-szobor óvja a szenterzsébethegyi városrész lakosságát, s erős bástyaként Zalaegerszeget is.

Varga Lívia

Ezt mondta csütörtökön Ocsovai Grácián atya, a Jézus Szíve ferences templom plébánosa az öreghegyi és újhegyi út kereszteződésében felállított Szent Erzsébet-szobor átadási ünnepségén, amelyre félszáznál is többen érkeztek – ki autóval, ki busszal, sokan pedig az olai templomtól gyalog, Erzsébet napján ugyanis minden évben gyalogos zarándoklattal tisztelegnek a hívek az Árpád-házi szent előtt.

Árpád-házi Szent Erzsébet, a szegények és elesettek patrónusa,  kezében kenyérrel, kötényében rózsákkal, a hívek körében
Fotó: Katona Tibor

– Nem létezhet nemzet, kultúrkör és közösség erős erkölcsi alapok és Istenbe vetett hit nélkül – fogalmazott Sümegi László, a térség önkormányzati képviselője a szobor leleplezése előtt. Mint mondta: az, hogy a szenterzsébethegyi közösségnek van hite, tartása és becsülete, azt jelenti, jövője is van.

A fiatalon meghalt Szent Erzsébet igazi példakép lehet számunkra, ez a szobor pedig vigaszt, bátorítást adhat, s örömöt hozhat minden erre járónak – hangsúlyozta Grácián atya, majd megáldotta az alkotást, s a búcsúszentlászlói plébániáról kölcsönkapott Szent Erzsébet-ereklyével többször is megérintette, hogy „annak ereje legyen mindannyiunkkal, s Szent Erzsébet segítsen rajtunk és imádkozzon érettünk,  hogy Isten szeretetében, örömében, reményében megerősödhessünk".

Az áldás után a szenterzsébethegyi templomban  misével zárult  a zarándoklat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!