Zalaegerszeg

2016.11.10. 20:11

Mikor jön a pénz?

Budapest - Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter rövid számtani művelettel kezdte válaszát lapunk kérdésére a Budapesten tartott szokásos csütörtöki Kormányinfó sajtótájékoztatón, amikor az iránt érdeklődtünk, hogy a Modern Városok Programjában a kormánnyal kötött megállapodásban szereplő zalaegerszegi fejlesztési projektekre mikor érkezik meg a pénz?

Osváth Sarolta

A Miniszterelnökséget vezető miniszter érdeklődésünkre elmondta, tárcája 33 milliárd forintot már megkapott a Modern Városok Program szerződéseinek teljesítésére, amiből eddig 12 milliárdot kifizettek. A gazdasági tárca a meglévő több mint húsz milliárdot megtoldotta 30 milliárddal, így a 2016-os keret még összesen 52 milliárd forint.

- Az a cél, hogy ez a forrás még az idén maradéktalanul eljusson a megyei jogú városokhoz - mondta.

Zalaegerszeg esetében egyébként két hete döntött úgy a kormány, hogy a Göcseji Falumúzeumot 1,5 milliárd forinttal támogatja. Ugyancsak megítélte a kormány a kórházi beruházás befejezéséhez szükséges milliárdos összegű többlettámogatást. Mivel a kivitelező lemondott a beruházásról, a kormány kezdeményezte a kórház bővítésének folytatását és biztosítja hozzá a forrást is. A központi, szimbolikus jelentőségű program keretében pedig a Mindszenty Emlékközpont megvalósítására kerül sor, erre 5,6 milliárd forintos támogatási összeg áll rendelkezésre.

Szarka Tímea fut Brúnó kutyával a zalaegerszegi alsóerdei szabadidőközpontban. A területen nagyszabású fejlesztést tervez az önkormányzat, amiről a csütörtöki Kormányinfón is szó esett Fotó: Pezzetta Umberto

A Modern Városok Programban ezenkívül az Alsóerdei Sport és Rekreációs Központ 2,7 milliárd forinttal, a városi új uszoda létesítése pedig 6,4 milliárd forinttal szerepel. Lázár János kérdésünkre megerősítette, először az előkészítésre, majd a kivitelezésre folyósítják a szerződésben vállalt támogatásokat. Mindazon projekt, amiről a Modern Városok Programban megállapodás született, 2017-2018-ban elkészül - jelentette ki. Igennel válaszolt arra a felvetésünkre is, hogy előnyt jelent-e, ha a város engedélyes és kész kiviteli tervekkel rendelkezik a projektek megvalósítására. - Kifejezetten meggyorsítja a pénzek folyósítását - tette hozzá.

A minisztertől érdeklődtünk a horgászturizmus fejlesztésére szánt 13 milliárd forintos támogatás elosztásáról is.

Az új programtól az ökoturisztika e speciális területének jelentős fellendülését és a hazai természetes vizek iránti nemzetközi érdeklődés felkeltését várják. Lázár János válaszából kiderül, a MOHOSZ-tól várják a szakmai javaslatokat, a programok leghamarabb 2017 első negyedében kerülhetnek a kormány elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!