Kiszuperált Wartburgból díjnyertes csodajárgány (képgalériával)

Minden egy elvetemült ötlettel kezdődött  - tudjuk meg a zalaegerszegi Kovács Gyulától, aki társaival együtt immár harmadszor nyerte meg az eplényi sípályán a tél végén megtartott  flúgos futamot. Az évente rendezett szezonzáró  verseny lényege, hogy minél szokatlanabb, minél meghökkentőbb sí alkalmatosságokkal csússzanak a résztvevők, akik közül a legjobbakat zsűri választja, s díjazza.

- Vettünk egy kiszuperált, forgalomból kivont piros Wartburgot, amit szétszedtünk és mintegy újraértelmeztük - meséli a zalai fiatalember, hozzátéve, már tavaly is ezzel az ötlettel szerettek volna nevezni, de akkor végül egy Macska-jaj című filmből kölcsönzött jelenettel indultak és szereztek első helyet.

Nos, a piros Wartburg „újraértelmezése” annyira jól sikerült, hogy a végeredményben mégcsak nyomokban sem volt felfedezhető az eredeti járgány. A Kovács Gyula, unokabátyja, Kovács Zoltán, Renczés Tibor, Nemes József, Pető Zoltán és Szkiba István alkotta kis csapat nem kevesebbre vállalkozott ugyanis, minthogy a sípályán tevékenykedő ratrak (hótoló, illetve simító jármű) mintájára szabja át a Wartburgot.   A kocsi elejére hótoló került, a hátsó részére egy simító, s még lánctalpas kerekeket is készített rá a kreatív team.

- Az autót február közepén szereztük be, s mintegy egy hetet dolgoztunk raja, munka után délutánonként - mondja az ötletgazda, aki a hétköznapokban húsipari karbantartóként dolgozik. - Rengeteg időben került, még kialakult a végső „mű”. A motort meghagytuk, néhány alkatrészt viszont ki kellett cserélni. Kapott a kocsi például egy nagyobb hűtőt, nehogy túlmelegedjen, a  gumikerék mellé egy vaskereket készítettünk, s megszabadultunk  néhány felesleges alkatrésztől. Kialakítottunk 4 ülést, illetve két állóhelyet a hátsó részen, a végén pedig vagy félvödörnyi szürke festékkel fújtuk le az egészet.

Néhány gondtalan próbakör után a csapat egy kilenc személyes kisbusszal, egy trélerrel, s némi lélekerősítővel felszerelkezve indult Eplénybe, ahol látványos érkezést terveztek. Előre behangozták, hogy őket bizony nem kell felhúzni a pályán, motoros meghajtású alkotássukkal maguk szándékoznak fel-, illetve lejönni.

- A dologba azonban kis hiba csúszott - mondja Gyula. A szürke csodajárgány ugyanis mintegy 200 méter megtétele után minden előzmény nélkül egyszerűen megállt. Nosza, ugrott a csapat minden tagja, s némi bütykölés után újra életet leheltek a Wartburg-utódba. Ám a járgány nem hálálta meg a törődést: még kétszer áll meg, s így végül mégiscsak úgy csörlőzték fel a pálya tetejére, ám onnan már sima volt az út: a motor pöccre indult, s a kis csapat óriási üdvrivalgás mellett, számításaik szerint mintegy 50- 60 km/ órás sebességgel száguldott le a pályán.

- És amint leértünk, újra megadta magát a gép - ingatja fejét Gyula.  - Mint kiderült, eltörött a benzincső. Bár nem hittük, hogy bármi esélyünk is lenne egy sípályán benzincsőhöz jutni, azért elkiáltottuk magunkat, hogy  jelentkezzen, akinél akad egy ilyen, mire egy ember feltette a kezét, mondván ma volt vese dialízisen, a cső ott van benne a kocsijában Hát a célnak megfelelt - mondja nevetve Gyula, akit a költségekről kérdezek:

- Hát igazából pluszban vagyunk - ad meglepő választ, majd hitetlenkedésemre kifejti: - Megvettük a kocsit, a szükséges alkatrészeket általában barátoktól, ismerősöktől kaptuk, apróságokra költöttünk csak, meg persze fedeztük az utat, s hát benzin is kellett a Wartburgba A kiadásokat vezettem folyamatosan, s a végére pár ezres pluszban vagyunk. A többlet abból van, hogy március végén fájó búcsút vettünk a járgánytól a MÉH-telepen. Az árát nagyon megérte és persze mókának sem volt utolsó.

A plusz pedig jó indulás lehet  jövőre, hiszen a csapat 2013-ban sem hagyja ki az eplényi Flúgos Futamot, melyre már megvan az újabb flúgos járgány terve is