Zalaegerszeg

2016.09.01. 19:30

Felújítás döccenőkkel

Legyen vagy ne legyen szegély? Mármint az út és a járda csatlakozásánál. Ez a probléma vetődött fel, s nem először.

Arany Gábor

Ez alkalommal az egerszegi Rákóczi utca felújítása kapcsán. Szerkesztőségünket a látásfogyatékkal élők, valamint a mozgássérültek képviselői keresték meg azzal, hogy a csatlakozásoknál most is 2 centis szegély épül, ami bármennyire is kicsi, de gondot okoz számukra, mert zökkenőt, leküzdendő akadályt jelent, ha kerekesszékkel közlekednek.

Hasonló problémával számtalan helyen találkoznak és abban reménykedtek, hogy a mostani felújításkor szintbe hozzák a csatlakozásokat. Tudják, hogy műszaki előírásokban is szerepel a szegély, és szoktak arra is hivatkozni a kivitelezők, hogy a látássérülteket ez segíti, mert ettől észlelik, hol kezdődik az úttest.

Utóbbiak azonban tapasztalataikra és a nyugati gyakorlatra hivatkoznak, azaz sokkal többet segít, ha színében kontrasztosan megjelölik a szegélyt, és ott taktilis burkolatot, tehát talppal is érzékelhetőt raknak le. A műszaki előírások lehetővé teszik a gyalog- és kerékpárút átvezetéseknél a kiemelt szegély nélküli csatlakozást.

A kétcentis szegély is ilyen gyakorlatra kényszeríti a kerekesszékeseket, mutatja Török Róbert  
Fotó: Pezzetta Umberto

Felújítás, most még kisebb döccenőkkel! SZEGÉLY - Kettő centiméter, az előírásoknak megfelelően!

Ezért a fogyatékkal élők úgy gondolják, ezt a megoldást lehetett volna alkalmazni a mostani felújításkor is.

- A mechanikus kerekesszékesek, elektromos kerekesszékesek, az idősek, látássérültek számára, és még sorolhatnám az érintetteket, az átkelőhelyek szegélyrészei és magassága nem megfelelő - fogalmazott Sziva Beáta, a mozgássérültek megyei egyesületének koordinátora.

- Törvény mondja ki, hogy az épített környezet akkor akadálymentes, ha annak biztonságos, kényelmes, önálló használata mindenki számára biztosított. Ideértve azokat az egészségkárosodott egyéneket vagy embercsoportokat is, akiknek ehhez speciális eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségünk. Ami most épült, szerintünk ennek nem felel meg - tette hozzá.A Rákóczi utcai rekonstrukció dandárja a Magyar Közút Zrt. beruházásában valósult meg.

Ennek során egyeztettek az önkormányzattal is, ezért mindkét illetékest megkerestük a felvetéssel. Az állami közútkezelőtől az alábbi választ kaptuk: „A Magyar Közút Nonprofit Zrt. komplex útfelújítási programja a 762-es számú főút érintett szakasza esetén a Zalaegerszeg MJV Önkormányzat beruházásában épülő közműjavítások utáni útburkolat helyreállítását célozta meg elsősorban, a jövőben tervezett kerékpárút és kerékpársáv figyelembevételével. A helyi útcsatlakozások helyreállítási munkái csak a pályaszint kifuttatás szintjén történtek, az ehhez csatlakozó gyalogos forgalmi létesítményeknél a szegélyek eredeti állapotba történő átépítése volt a kivitelező feladata.

Többletfeladatként vállalta társaságunk, hogy az önkormányzati területen lévő járdaburkolatokat a kiemelt szegély szintjéig rámpásan kialakítja”, írta Velkei Lilla kommunikációs osztályvezető. Levelében a továbbiakban arról írt, hogy a teljes létesítményre a pályázati kiírás szerint a kivitelező az érvényes útügyi műszaki előírásoknak megfelelően készítette el a kiviteli terveket. Ebben és a kivitelezés folyamán a szegélyek kiemelésének és lesüllyesztésének geometriáját többször egyeztettük az önkormányzattal, melynek eredményeképpen a jelenlegi kialakítás került elfogadásra.

A kettő centiméteres szegélykiállás megfelel az érvényben lévő műszaki előírásnak (mozgáskorlátozottak közlekedését segítő közúti létesítmények kialakítása).A polgármesteri hivatal útépítési szakreferense, Szak Tibor érdeklődésünkre elmondta, a településfejlesztési operatív program keretében a jövő évben a Rákóczi utca teljes hosszában megteremtik a kerékpáros közlekedés feltételeit Ola és a városközpont között. Ehhez oldalanként a menetirány szerint, gyalogosoktól elkülönített kerékpárutat alakítanak ki, illetve a Jókai és Gasparich utca között az úttesten kijelölt kerékpársávon lehet majd kerekezni. Ennek megvalósításakor a kerékpáros és gyalogos átvezetéseknél a szegélyprofilok módosításával, csökkenteni fogják a küszöbhatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!