Zalaegerszeg

2014.10.01. 16:35

DK: Ne minimálbért kapjanak!

Zalaegerszeg - A trafikmutyi elleni tiltakozás jegyében tartott szerdán sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció a volt ruhagyár melletti ABC-nél.

Magyar Hajnalka

Elsőként Keresztes Csaba, az EZE, az Együtt és a DK közös képviselőjelöltje (6. választókerület) bírálta az Orbán-kormány azon hatalmi törekvéseit, melyek eredményeként mindenhova a saját embereit ülteti be.

Varju László parlamenti képviselő, a DK pártigazgatója elmondta, pártja képes volt a fővárosban és mind a 19 megyében listát állítani, jelöltjeik száma meghaladja a 2500-at, 128 jelentősebb településen pedig polgármesterjelöltet is állítanak.

Varju László (középen) dr. Kocsis Gyula (balról), Keresztes Csaba és Nagy Zoltán társaságában egy bezárt dohánybolt előtt. Fotó: Katona Tibor

Zalaegerszegen dr. Kocsis Gyula, az EZE elnöke mögé sorakoztak fel, az Együttel karöltve. A polgármesterjelölt egyebek mellett azt fejtette ki, hogy Zalaegerszegen elsősorban a gazdaságot kell élénkíteni. Mégpedig azon szellemben, hogy a dolgozók ne minimálbéren legyenek foglalkoztatva, ez ugyanis az előrelépés egyik fő rákfenéje.

 

Nagy Zoltán, a DK megyei listavezetője a dohány kartell ostorozása mellett azt emelte ki, hogy stadionok helyett gyorsforgalmi utak építését kellene szorgalmazni, ezek ugyanis térségünkbe is hozhatnának érdemi befektetőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!