Zalaegerszeg

2016.04.13. 16:39

Demokratikus Koalíció - Fórum Vágó Istvánnal

Zalaegerszeg - Vágó István, a DK elnökségi tagja tartott szerdán lakossági fórumot a Tudomány és Technika Házában.

Magyar Hajnalka

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Keresztes Csaba választókerületi elnök elmondta, 2018-tól kormányváltást remélnek, ezért elkészítették a Sokak Magyarországa című programot, amit országjárás keretében osztanak meg a szimpatizánsokkal.

Ezért érkezett Vágó István is, aki kifejtette, azért kénytelen élő médiafelületként közvetíteni programjukat, mert a közszolgálati csatornák, rádiók elzárkóznak ettől. Az elkötelezett médiában például a boltzár ügye is a kormány és a Fidesz sikertörténeteként jelent meg, holott a valóság az, hogy a Fidesz kénytelen volt kimenekülni ebből a rendkívül népszerűtlen intézkedésből.

Vágó István kitért rá, a DK szolidáris a tiltakozó pedagógusokkal és egészségügyiekkel, s nem áll bele abba a karaktergyilkos kampányba, ami Pukli István ellen folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!