Zalaegerszeg

2015.08.04. 16:39

Az iskolakezdést segíti a DK gyűjtése

Zalaegerszeg - Egyre több család számára jelent nehézséget az iskolakezdés finanszírozása - vallja a DK, amely ezért gyűjtést szervezett.

Magyar Hajnalka

Erről tartott kedden sajtótájékoztatót Keresztes Csaba, a megye 1. számú választókerületének DK-s elnöke. Elsősorban feleslegessé vált tanszereket, kötelező olvasmányokat gyűjtenek, és örömmel vennék, ha jóérzésű emberek egy-egy alsós tanszercsomaggal, vagy annak árával segítenék a rászorulókat. Remélik, hogy e cél pártállástól függetlenül támogatókra talál.

A Demokratikus Koalíció három alkalommal szervez kitelepülést az adományok fogadására. Augusztus 6-án, csütörtökön a volt ruhagyári ABC előtt, jövő héten kedden a kertvárosi Coop előtt, csütörtökön pedig a Dísz téren várják 16 és 18 óra között a támogatókat. Az összegyűlt adományokat augusztus utolsó hetében juttatják el a szükséget szenvedőkhöz.

Keresztes Csaba arról is beszámolt, hogy a konzultációs ívek gyűjtésére szervezett akciójuk keretében 200 zalaegerszegit sikerült mozgósítaniuk, a papírgyűjtésből befolyó pénzt is az iskolakezdés támogatására fordítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!