Zalaegerszeg

2016.05.27. 10:17

A virágos Zalaegerszegért

Zalaegerszeg – Az elmúlt évi siker megismétlésére készül a megyeszékhely, azaz újra nyerni a Virágos Magyarországért versenyben.

Arany Gábor

Ez a Városgazdálkodási Kft. Aranyeső Kertcentrumában szerdán tartott sajtótájékoztatón hangzott el. A helyi  megméretés, az immár  13. Virágos Zalaegerszegért környezetszépítő pályázat meghirdetésekor Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett rá, hogy már a múlt század elején, Czobor Mátyás város vezetése alatt is sokat tettek a virágosításért. Ennek eredményeként anno a „Göcseji Hetek" rendezvényeit is ennek szellemében hirdették meg. Ekkor született a jelmondat: Gondunkat, bajunkat akasszuk szegre, menjünk a virágos Zalaegerszegre!

A zalai megyeszékhely tavaly az országos versenyben az 50 ezernél nagyobb városok között az első helyet szerezte meg. Bár erre még nem volt példa, de az ismétlést tűzték ki célul idén, mondta Balaicz Zoltán. Zalaegerszegen a mindenkori városvezetés sokat tett azért, hogy a település arculatát meghatározzák az ápolt és virágos közterületek. Ehhez a polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársai mellett  legnagyobb részben a Városgazdálkodási Kft. járul hozzá. A cég ügyvezetője, Horváth István elmondta, tavaly nyolcvan pályázat érkezett a városi versenyre, amelyet idén is négy kategóriában hirdettek meg. Családi házak, társasházak, kereskedelmi egységek, valamint oktatási, nevelési intézmények jelentkezhetnek június 30-ig, a cég Gasparich utcai központjában. A pályázat beadásához a nyomtatvány a polgármesteri hivatal portáján vehető át. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kizárólag fotódokumentációval együtt érvényes a pályázat.

Vigh László országgyűlési képviselő a tájékoztatón utalt rá, a közeljövőben megvalósuló gépjármű tesztpálya jelentős számú külföldit vonz a városba. Ezért különösen fontos, hogy a város megjelenésébe is megnyerő képét mutassa. Felvetette, külön versenyt lehetne indítani az önkormányzati képviselők, illetve választókörzetek számára is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!