Zalaegerszeg

2017.06.07. 14:55

Egy felejthetetlen erdélyi kirándulás

ZALAEGERSZEG - Május elején a Határtalanul program keretében korábbi osztályommal egy hetet cserediákként Erdélyben tölthettünk, írja beszámolójában Peresztegi Míra Zsófia.

Zalai Hírlap

Mint minden évben, idén is a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 10.N osztálya kapta a lehetőséget, hogy a nyolcosztályos képzés fénypontjaként számon tartott csereprogramon részt vegyen.

Első állomásunk Nagyszalonta volt, ahol Arany János szülőházát és a Csonka-toronyban berendezett múzeumot tekintettük meg. A nap legemlékezetesebb része csak ezután következett: lehetőségünk volt meglátogatni egy Böjte-házat, ahol bepillantást nyerhettünk az ott élő gyerekek életébe. Aznap Nagyváradon szálltunk meg, s egy ottani csárdában megkóstolhattuk az erdélyi csorba levest, amely rögtön sokunk kedvencévé vált.

A zalaegerszegi diákok élménydús hetet töltöttek Erdélyben

Másnap felfedeztük Nagyváradot, ellátogattunk Bánffyhunyadra és Kolozsvárra is. A Marosvásárhelyre vezető utat végigénekeltük, és ekkor már mindenki érezte, hogy egy felejthetetlen hét vár ránk.

Napjaink kirándulással teltek, többek között Segesvár, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros, Tamási Áron szülőháza Farkaslakán, Korond, a tordai sóbánya, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Arad és Vajdahunyad szerepelt úti céljaink között. Esténként fogadóinkkal ismerkedtünk, beszélgettünk. A pénteki családi nap és búcsúbuli után nehéz volt új barátainkat hátrahagyni.

Az erdélyiek nemzeti öntudata mély nyomot hagyott bennünk, most értettük meg igazán, mit jelent az összetartozás-érzés. Izgatottan számoljuk vissza a napokat a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum tanulóinak érkezéséig, és reméljük, mi is hasonlóan emlékezetes pillanatokat ajándékozhatunk nekik Zalaegerszegen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!