Zalaegerszeg

2016.02.03. 18:49

Támogatott gépjárművezető-képzés

Zalaegerszeg – Csoportos tájékoztatót tartottak szerdán a Széchenyi iskolában hivatásos gépjárművezető-képzésre jelentkezőknek.

Hajdu Péter

A közúti áruszállítás kulcsfontosságú az ország versenyképességének javításában, ezért ennek elősegítésére a kormány mintegy 6000 leendő gépjárművezető részére fedezi a C és C+E kategóriájú jogosítvány, valamint az ehhez kapcsolódó alapképzés költségeit. Az 5 milliárd forintos, uniós és hazai forrásból meghirdetett hivatásos gépjárművezető-program célja, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén minél többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához. Az Országos Foglalkoztatási Alap koordinálásával folyó „Hivatásos Gépjárművezető Képzés" elnevezésű munkaerő-piaci programra az érdeklődők számára biztosított online felületen Zala megyéből 595-en regisztráltak, közülük 148-an álláskeresők, 44-en pedig inaktívnak számítanak. Ezzel párhuzamosan 28 munkáltató összesen 406 fős munkaerőigénnyel jelezte a programban történő részvételi szándékát – adott tájékoztatást a Zala Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.

A program keretében a munkaügyi szervezet szerdán csoportos tájékoztatót tartott, amin a megjelent érdeklődők informálódhattak a program támogatási és képzési elemeiről, a képzés várható időtartamáról és a követelményekről, valamint a programban való részvételhez szükséges szerződéses elemekről, azok tartalmáról. A csoportos tájékoztatón közúti árufuvarozó vállalkozások is bemutatkoztak, s mint lehetséges jövőbeli munkáltatók, ismertették a képzést támogató ösztönzőket az előzetes állásinterjú alkalmával. Alkalom nyílt szűrővizsgálatok, szintfelmérő, vezetéstechnikai szimulációs vizsgálat, pszichológiai alkalmassági és orvosi vizsgálat elvégzésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!