Zalaegerszeg

2015.02.20. 15:27

Jobbik: az építményadó miatt bércsökkentés is elképzelhető

Zalaegerszeg – Az építményadó elkapkodott tervezete, átgondolatlan kommunikációja már bevezetése előtt súlyos károkat okozott a városban, mondta sajtótájékoztatóján Pete Róbert, a Jobbik helyi elnöke.

Varga Lívia

– A vállalkozók jelentős része elbizonytalanodott. Inkább kivárnak tervezett beruházásaikkal és a létszámbővítéssel, sőt olyan híreket is kaptunk, hogy lesznek vállalatok, amelyeknél az építményadó miatt bércsökkentés is elképzelhető – sorolta a párt önkormányzati frakcióvezetője.

Pete Róbert hangsúlyozta: egy ilyen adó bevezetése minimum egy év felkészülést igényelne az önkormányzat és a vállalkozók részéréről is.

– Úgy látjuk, itt az idő, hogy Vigh László országgyűlési képviselő képviselje városunkat ebben a kérdésben. Kérjük, számoljon be a zalaegerszegieknek arról, mit kíván tenni azért, hogy Zalaegerszeg visszakapja azokat a pénzeket, amelyeket a kormány intézkedései miatt elveszített. Arra is kérjük, kezdjen lobbizni azért, hogy a város minimum évi 1 milliárd forint állami támogatásban részesüljön az elszenvedett veszteségek pótlásaként. Ennek érdekében petíciót szeretnénk átadni a képviselő úrnak a helyi Fidesz irodánál, jövő pénteken, 18 órakor.

A Jobbik, tette hozzá Pete Róbert, fontosnak tartja, hogy a férfiakra is terjessze ki az állam a 40 év munkaviszony utáni nyugdíj lehetőségét. Ennek érdekében hamarosan aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!