Zalaegerszeg

2014.10.09. 16:36

Rabul ejtette az ATM-helyiség

Zalaegerszeg – Áramszünet miatt a bankautomata helyiségében rekedt közel két órára olvasónk. Szorult helyzetéből csak a szerencséjének köszönhetően szabadult ki.

Arany Gábor

A fiatal zalaegerszegi nő október 5-én, vasárnap délután fél kettőkor lépett be a CIB bank Kossuth utcai fiókjánál az ATM-hez. Az automata ajtón túljutva sötét fogadta, a pénzkiadó készülék sem működött, bár tett egy kísérletet olvasónk. Sajnos visszafelé már az ajtó sem nyílt ki. Először az ATM mellett olvasható telefonszámot hívta, de hiába, mert csak a géphang jelentkezett, a készülék senkit nem kapcsolt.

Ez után telefonon ismerősét hívta.  Perceken belül megérkezett, az ajtót ő is próbálta kinyitni, kívülről, bankkártyával, de a szerkezet ekkor már nem reagált. Szerencsés véletlen volt a kellemetlen helyzetben, hogy a segítő – másik egerszegi pénzintézet dolgozója – némi telefonálgatás után el tudta érni a CIB egerszegi fiókjának vezetőjét, aki kulccsal kiengedte panaszosunkat. Ekkor már negyed négy felé járt az idő. Szerencsére olvasónk egészségi állapota nem sínylette meg az átélt izgalmakat, nem lett rosszul, mert ezt az utcáról észre se vették volna az arra járók, ugyanis a helyiségbe a sötétített üveg miatt nem lehet belátni. No meg a mobiltelefonja is működött. A történethez tartozik ugyanis, hogy olvasónk segítséget kért a 112-es számon is, de erre nem történt érdemi intézkedés.

Az eset kapcsán a CIB Banknál érdeklődtünk, az alábbi választ kaptuk. „Az említett időpontban Zalaegerszeg nagy részén – így a bankfiókunkban is – több órán át tartó áramszünet volt. Ilyen esetekre fiókjainkban szünetmentes tápegység üzemel, amely csak korlátozott ideig tudja biztosítani az áramellátást. A szóban forgó esetben feltételezésünk szerint az történhetett, hogy a tartalék tápegység éppen az ügyfél belépését követően merült le.  Az ATM mellett elhelyezett telefonkészülék digitális, így áramellátást igényel a működéshez, illetve a hívások központba jutásához is áram szükséges. Az ATM mellett minden fiókunkban feltüntetjük éjjel-nappal hívható CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunk telefonszámát is, amelyet mobiltelefonról tárcsázva is elérhet az ügyfél. Az említett esetben az ATM mellett bennragadt ügyfelünk ismerősén keresztül elérte a fiók igazgatóját, aki negyed órán belül a helyszínre sietett és kiengedte az ügyfelet. Annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen eset, az ATM-nek helyet adó úgy nevezett 24 órás zónában  holnap (október 10.) kilincset szerelünk fel, amellyel az ajtó áramszünet esetén is nyitható lesz belülről. Őszintén sajnáljuk, hogy ez az eset megtörtént, érintett ügyfelünktől elnézést kértünk”, fogalmazott a kommunikációs szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!