Zalaegerszeg

2014.05.01. 13:20

''Nem normális'' parkolási viszonyok az Ady iskolával szemben

Zalaegerszeg – A belvárosban csúcsforgalom idején aranyat ér egy parkolóhely, különösen, ha ingyenes.

Arany Gábor

Az évek óta üresen álló megyeszékhelyi MMIK-épület előtti területet is felfedezték az autósok. Olvasónk, Kiss Péter osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait, kérdéseit.

– Régóta érdekel, hogy az Ady iskolával szemben, az MMIK előtt szabályos-e a parkolás. A figyelmemet akkor keltette fel a dolog, amikor egyik nap a reggeli csúcsforgalomban arra gyalogoltam, és egy autós majdnem a járdán ütött el, mert felhajtott az MMIK körforgalomhoz közelebbi felén a járdára, és elment majdnem az épület másik feléig. Ezt nem tartom normális dolognak, ahogy azt sem, hogy a szülők, amíg csemetéiket elkísérik az iskolaajtóig, vagy délután elmennek értük, a járdán parkolnak. Nem a beállókban, az ajtók előtt, hanem elfoglalva a járdát, és néha a bicikliutat is.A felvetéssel megkerestük a rendőrséget, ahonnan az alábbi választ kaptuk: „Az MMIK előtti útszakaszon a KRESZ értelmében a járdán és kerékpársávon is tilos a parkolás, továbbá az aszfaltozott vagy füves területen a megállás is szabálytalan, mivel ott kijelölt várakozóhely nincs kialakítva, megállni pedig – ha közúti jelzésből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. Az MMIK előtti füves területet illetően a közterület-felügyelet intézkedhet, ők jogosultak a helyszíni bírság kiszabására. A szankció a fentiek alapján attól függ, hogy a szabálytalanul megálló jármű aszfaltos vagy füves területen áll, illetve az esetek nagy részében a járművezető értelemszerűen több szabálysértést is elkövet egyidejűleg. A járőrök a területet visszatérően ellenőrzik és több esetben intézkedtek már szabályszegőkkel szemben.”A kérdést feltettük a közterület-felügyelet vezetőjének. Horváth Attila arról tájékoztatott, hogy kollégái nem egy alkalommal figyelmeztették a szabálytalanul megállókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!