Középkori oklevelek regesztái olvashatók

A Zala megye levéltára középkori okleveleinek regesztái 1240-1526 címet viselő kötetet megelőzte már három hasonló kiadvány. A mennyiség jelzi, a levéltáros-történész szinte sziszifuszi, de mindeképpen hiánypótló munkát végez, amikor a zalai levéltárban őrzött latin nyelvű okleveleket lefordítja, azaz az úgynevezett regesztákban teszi közzé, ekképp hozzáférhetővé teszi a történész kutatók, egyetemi tanárok, oktatók és az egyéb érdeklődők számára. Tudvalevő ugyanis, hogy latinul ma már a történész szakmában is egyre kevesebben olvasnak. Ez lehet az oka annak is, hogy a többi megyében hasonló vállalkozásra elvétve lelünk csak. Pedig hazánkban 1844-ig a latin volt a hivatalos hatósági nyelv, tehát temérdek irat keletkezett ezen a nyelven.

A Nemzeti Kulturális Alap közgyűjteményi kollégiuma támogatásával létrejött, s a Zalai Gyűjtemény 75. köteteként napvilágot látott kiadvány kapcsán a szerző elmondta, 438 középkori oklevél található a megyei levéltárban, ami gazdag gyűjteménynek mondható, köszönhetően többek között a zalavári és a kapornaki hiteles hely révén készült és fennmaradt dokumentumoknak, de ezen kívül családi levéltárak anyagai is fellelhetők a közgyűjteményben. (A szóban forgó középkori levelek javarésze ma már digitálisan is olvasható az országos levéltár felületén.)

Őriné dr. Bilkei Irén a frissen megjelent kötettel. Fotó: Pezzetta Umberto

– Miről mesélnek ezek az oklevelek?

– Egyfelől a korabeli jogalkotásról adnak képet, de mutatják azt is, hogy milyen gazdasági körülmények között éltek például a zalai közép-és kisnemesek – mondta Bilkei Irén. – Különösen beszédesek ez utóbbi esetében a végrendeletek. Kiderül belőlük, hogy milyen típusú vagyonnal rendelkeztek az itt élők. Több oklevél bizonyítja továbbá a fiúsítás intézményének alkalmazását, annak gyakoriságát. A kiváltságlevelek is nagy jelentőségűek, ezeket féltve őrizték századokon át a köznemesek mint jogbiztosító dokumentumot.

Nem véletlenül hangsúlyozza a történész, hogy köznemesek iratairól van szó, hiszen Zalában abban a korszakban mindössze három arisztokrata családot tartottak számon, irataik más gyűjteménybe kerültek, ha fennmaradtak. A Bánffy, a Nádasdy, az Egervári családról van szó.

– Tanulságos következtetéseket vonhatunk le az oklevelekből a nemesek egymás közti hatalmaskodásaival kapcsolatban – folytatta a kutató. – Oklevélhamisítással forgatják ki a gyengébbet a vagyonából, vagy egyszerűen lerohantatják a birtokot, kirabolták a kisebb erővel bíró rokont. Például az alsólendvai Bánffy Zsigmond főúr 1519-ben rátört rokona, Páris Mihály otthonára, elvitette az értékeket. Ez az eset a királyi kancelláriát is megjárta.

A borítón a Dely család címere

– Elkészült a panaszt rögzítő feljegyzés. Volt-e jogorvoslat?

– Ahogy az előzményeket nem ismerjük, úgy azt sem, hogy mi történt később, ami mutatja az irathiányokat, illetve azt, hogy a főurak tetteit kezelte-e egyáltalán az adminisztráció.