Zalaegerszeg

2014.04.16. 15:18

Az MSZP városi elnöke a választás tanulságairól

Zalaegerszeg - Immár a végleges eredmények ismeretében tartott választást értékelő sajtótájékoztatót szerdán Major Gábor, az MSZP városi elnöke, aki képviselőjelöltként indult a kormányváltó összefogás színeiben.

Horváth A. Attila

Major Gábor értékelése szerint nem egyenlő feltételekkel indulhattak a pártok a választási küzdelemben, így nekik is komoly ellenszélben kellett versenyezniük. Mint mondta, nem örülnek annak, hogy a Jobbik megyei szinten is megerősödött, annak viszont igen, hogy a zalaegerszegi választókerületben sikerült a radikális párt jelöltjét megelőznie. A szocialista politikus úgy látja: a radikalizmus térnyerése annak a jele, hogy valami nincs rendben a társadalomban.

– Ami pedig a győzteseket illeti, kiderült, hogy elég az, ha „hithű" a lakosság nagy része. A programokat sajnos nem tudtuk ütköztetni, mert nem adott rá lehetőséget a jobboldal, illetve részükről nem is találkoztunk programmal. Az is világossá vált, hogy a lokálpatriotizmus nem szempont a választáskor, mivel a zalaegerszegi körzetben a választókerületen kívüli jelöltet tudott győzelemre segíteni a jobboldal. Tanulság továbbá, hogy a jobboldal nagyon komoly adatbázisokkal rendelkezik; szinte lakásra pontosan tudják, ki milyen meggyőződésű – fejtette ki Major Gábor.

Major Gábor a szerdai sajtótájékoztatón. Fotó: Katona Tibor

Mint mondta, a baloldal részéről sokan és sokat dolgoztak a kampányban. Zalaegerszegen 30 százalék fölötti eredményt értek el, ami azt jelenti, hogy 50 százalékkal növelni tudták a támogatóik számát 2010-hez képest.

– Ez jó jel az önkormányzati választások előtt, hiszen a különbség ledolgozhatóvá vált a két nagy párt között – jelezte az MSZP városi elnöke. Végül köszönetet mondott a támogatóiknak és az aktivistáiknak, hozzátéve, hogy az eredmények láttán nem szabad elkeseredni, hiszen az országos tendenciák is hasonlóan alakultak. Az látszik, hogy az utcai politizálásnak van eredménye, a peremkerületekben azonban még erősíteniük kell a jelenlétet. Major Gábor arra kérte az embereket, hogy az európai uniós választásokon is vegyenek részt.

Ezek is érdekelhetik