Zalaegerszeg

2012.05.18. 02:29

Iklódbördőce: egy helyen a szolgáltatások

Iklódbördőce - Lassan a végéhez közeledik az integrált közösségi szolgáltató tér épületének kialakítása a községben. A munkálatokat májusban kell a kivitelezőnek befejeznie, az új intézmény várhatóan júliustól fogadja majd a falubelieket.

Zalai Hírlap

- Az intézmény neve magában hordozza a majdani funkcióját is - magyarázta a polgármester. - Az IKSZT-épületben egy helyen lesz majd a teleházat és a könyvtárat, helyet tudunk adni itt a kulturális és egyéb rendezvényeinknek, de arra is lehetőség nyílik, hogy egy játszósarkot és egy folyóirat-olvasó pontot kialakítsunk. Az IKSZT-től azt is várjuk, hogy az üzemeltetési költségek csökkenjenek, hiszen a régi, elavult elektromos hálózattal és fűtésrendszerekkel működő épületeink helyett végre korszerű, energiatakarékos intézmény áll majd a lakosság szolgálatába. A célunk elsősorban az volt, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással a legjobb szolgáltatást nyújtsuk a helybélieknek. Az integrált közösségi szolgáltató tér egész évben nyitva lesz majd, az itt dolgozóknak feladatuk lesz az is, hogy a helybéliek hivatalos ügyei elintézéshez segítséget nyújtsanak.

Sabján Krisztián azt is hozzátette, hogy bár a faluban korábban nem volt igény konferenciateremre, az új intézmény ilyen funkcióval is bír. Választhattak volna más jelleget - például arra is lehetőség volt, hogy vállalkozást telepítsenek be az új épületbe -, ám egy alig több, mint háromszáz fős faluban ennek kicsi a realitása. A lehetőségeket felmérve ezért aztán inkább a közszolgáltatások bővítése mellett tették le a voksukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!