Zalaegerszeg

2011.11.22. 10:04

Ünnepnapon adják át a gondozóházat

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök szenteli fel vasárnap a nemrég elkészült megyeszékhelyi Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházát.

Horváth A. Attila


Advent első vasárnapja háromszoros ünnep a megyeszékhelyi reformátusoknál: egyházi jelentőségén túl ilyenkor emlékeznek meg a templomszentelés évfordulójáról, az egyházközség létrejöttéről, és idén e jeles napra időzítették a Mandulavirág otthon felszentelését is – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán lelkész. Délelőtt 10 órakor a templomban tart istentiszteletet Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, majd 14 órakor adják át a Gasparich úti intézményt. A gondozóházban 30 fő bentlakásos és 30 fő nappali ellátására, valamint 10 fő átmeneti elhelyezésére nyílik lehetőség. Összesen 256 millió forintból alakíttatta át az önkormányzat a létesítményt, amely immár hiánypótló szolgáltatásokat kínál, és nemcsak a megyéből, hanem az ország egész területéről fogadja a fogyatékkal élőket. A szociális intézményben elsősorban a társadalmi integrációra, a lelki gondozásra és a pedagógiai fejlesztésre helyezik a hangsúlyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!