Zalaegerszeg

2011.09.29. 16:07

Intézményi beruházások folynak, illetve zárultak le Zalaegerszegen

Felújítják Zalaegerszegen a Kis utcai óvodát, ünnepélyesen felavatták az akadálymentesített Béke Ligeti Általános Iskolát, a Páterdombi Szakképző Iskolában pedig parkolót adnak át pénteken délután.

Szabó Judit

Ezen a héten is több intézményi fejlesztésre hívta fel az önkormányzat a figyelmet rendezvények (sajtóbejárás, avatóünnepség) szervezésével. A Kis utcai óvodában szerdán Balaicz Zoltán alpolgármester mutatta be a folyamatban lévő munkálatokat. Az óvodát azért bővítik és alakítják át, mert döntés született az Ady utcai óvoda bezárásáról, s ide költöztetik majd át a gyerekeket. Ezzel a Kis utcában jön létre a város legnagyobb óvodája, ahol tizenkét csoportban zajlik majd a gyerekek nevelése. Az intézmény bővítése folyamatban van a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 60 millió forintos támogatásával, amelyet 58 millió forinttal egészített ki a zalaegerszegi közgyűlés. A Fő-Ép Kft. az új csoportszobák és a hozzájuk tartozó helyiségek kialakításán dolgozik, de nemcsak ezzel az új résszel bővül az intézmény, hanem elfoglalja majd a szomszédos, fogyatékkal  élőket fogadó nappali intézmény helyiségeit is. A fogyatékkal élők pedig hamarosan átköltöznek a Gasparich úton pénteken avatandó új intézményükbe. Bár a Kis utcai óvoda bővítése és átalakítása november végére befejeződik, az Ady utcai ovisok csak jövő ősztől járnak ide, mert nem célszerű nevelési év közben elköltöztetni őket.


Ünnepélyesen felavatták csütörtökön a Béke Ligeti Általános Iskolát is, amelyet több mint 60 millió forintból, szintén pályázati támogatás segítségével akadálymentesítettek. Az értelmi sérült diákokat fogadó intézménybe liftet szereltek, s a mozgáskorlátozottakon kívül a látásés hallássérültek tájékozódása elől is elhárították az akadályokat. Az iskolát csütörtökön Gyutai Csaba polgármester avatta fel.

A Páterdombi Szakképző Iskolában parkolót adnak át pénteken. Az udvar egy része eddig nem volt leburkolva, de a közelmúltban pótolták a hiányosságot a városrészben működő vállalkozások összesen egymillió forintos támogatásával és az iskolai költségvetésből biztosított 700 ezer forint felhasználásával. A beruházás eredményeként huszonkét parkolóhely létesült, de a leaszfaltozott 480 négyzetméter iskolai rendezvények helyszínéül is szolgálhat – tájékoztatott Kónyáné Tömpe Lívia igazgató. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!