Zalaegerszeg

2011.05.09. 17:11

Szeretnék visszaszerezni a motorosok becsületét

Ahogy megtaláljuk a balesetet szenvedett motorkerékpárost, abban a helyzetben próbáljuk meg levenni a bukósisakot róla. Ehhez két ember kell, egy aki tartja a sérültet, egy aki leveszi a sisakot.

Arany Gábor

Ezt az akár életet is mentő tudnivalót a mentőszolgálat munkatársainak köszönhetően gyakorolhatták mindazok, akik kilátogattak a Zala Volán zalaegerszegi, Zrínyi úti telephelyére, ahol harmadik alkalommal gyűltek össze vezetéstechnikai tréningre a motorkerékpárosok.


– A kezdeményezés a megyei baleset-megelőzési bizottságtól származik, ehhez kapcsolódtunk mi is két éve – árulta el a Zalai 76 Motoros Egyesületet képviselő Kósi Ferenc, alias Kepucci. – Szeretnénk visszaszerezni a motorkerékpárosok becsületét a többi közlekedő szemében, hogy mi is szabálykövetők vagyunk és partnerként lehet ránk számítani az utakon – adta okát a rendezvénynek. – Legalább százan érkeznek ide és további 50-60 szlovén motoros csatlakozik a programhoz, amelynek a határon túl is van állomása – újságolta.

Ugyanis nemcsak az egerszegi rutinpályán lehetett gyakorolni. A közel kétszáz kilométeres túrán több pihenőt tartottak, ahol feladatokat kellett megoldani a résztvevőknek: Egerszegen KRESZ-teszt is várta a motorosokat, akiknek Lentiben gokarttal kellett manőverezni, Lendván pedig lábhajtású kisautóval, Muraszombaton viszont valódi, ám bolygókerekes autóban próbálhatták ki volánforgató képességüket.


– Mi fagyban és forróságban is összejárunk Kepucciékkel – árulta el Spengler László, aki a pécsi Szelepesek Túramotor Klub tagjaként egy BMW K 1100 RT nyergében érkezett a zalai megyeszékhelyre. – Négy éve jött létre a két klub között a kapcsolat a motorozz.hu internetes fórumnak köszönhetően. Rendszeresek a közös programok, legutóbb márciusban Szentlászlón futottunk össze, húsz zalai motoros látogatott el hozzánk, még jegesek voltak az utak. Tartottunk közös évzárót, jöttünk már véradásra, a balesetek áldozataira közösen emlékeztünk – sorolta. – Szeretnénk Pécsen is hasonló tréninget szervezni – tette hozzá a 35 éve motorozó férfi.


SZÁMOK
Tavaly hazánkban a balesetek 62 százalékát személyautók, 11 százalékát kerékpárosok, 10 százalékát teherautók, 5 százalékát segédmotoros kerékpárosok okozták, a többi jármű részesedése alig 4 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!