Zalaegerszeg

2011.04.21. 15:25

Felújítják végre a rongyos zsúptetőt

Megkezdődött a tájház teljesen tönkrement zsúptetejének cseréje Zalalövőn. A munkát a zalaegerszegi falumúzeum épületeinek karbantartói végzik, s a helyi közmunkások is besegítenek.

Szabó Judit

Nem tűrt már halasztást a tájház felújítása, a zsúptető ugyanis sok helyen beázott, veszélybe került a paraszti kultúra tárgyi emlékeit bemutató tárlat.

Többször beszámoltunk róla (ld. a kapcsolt anyagok között), milyen károk keletkeztek a műemlék épületben, s megírtuk: a tájház kezelője, a helyi önkormányzat már 2009-ben pályázati támogatást nyert a zsúptető cseréjére, de az önrészt nem tudta biztosítani, így haladékot kellett kérnie, hogy ne veszítse el az elnyert összeget. Az állami forrást biztosító Nemzeti Kulturális Alap hozzájárult a szerződésmódosításhoz, közben azonban az épület állapota tovább romlott.

Télen már csak úgy tudták megóvni a beázástól, hogy fóliát borítottak a tetejére. Pintér Antal önkormányzati képviselő elmondta: a beruházáshoz szükséges saját erőt a műemlék tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, valamint a helyi önkormányzat közösen biztosítja. Még tárgyalnak arról, hogy ki milyen arányban vállalja a pályázati támogatáson felüli összeget - tette hozzá Vertetics László polgármester.

A tetőcsere mindenesetre két hete megindult a Göcseji Falumúzeum zsúpfedésben gyakorlattal rendelkező munkatársainak kivitelezésében, a zalalövői közmunkások segítségével. Varju András, a Göcseji Múzeum műtárgyvédelmi és műszaki osztályvezetője közölte: duplán kötik fel a kévéket és szakszerűen tömörítik azokat. Körülbelül harminc centi vastag tető kerül a házra, rendszeres karbantartással tizenöt-húsz évig nem lehet vele baj.

Az épület berendezését, a kiállított tárgyakat nem kellett elszállítani a tetőcsere miatt, a műemlék tájház ugyanakkor a felújítási munkák miatt zárva tart jelenleg. Várhatóan június elejétől látogathatják újból a vendégek.

 

 

A zsúptető rozsszalmából készül. A zalalövői tájház tetőcseréjéhez Vas megyéből, Oszkó községből vásároltak alapanyagot. A kivitelezők eddig 2500 kévét kötöttek, a tájház teljes tetőcseréjéhez 6500-7000 szükséges. A beruházás körülbelül 6,4 millió forintba kerül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!