Zalaegerszeg

2008.10.17. 02:27

Felavatták a gólyákat

<b>Lenti</b> (gyf) - A kilencedik évfolyamos diákok csak a gólyaavatással válnak az iskolánk teljes jogú tagjává - vallják azok a végzős tanulók, akik a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában megszervezték a tegnapi vidám délutánt.

Gyuricza Ferenc

A lenti középiskolában immár többéves hagyománya van, hogy a kilencedik évfolyamos diákokat ősszel végzős társaik felavatják . A ceremónia során a gólyáknak általában tréfás feladatokat kell megoldaniuk, így volt ez tegnap délután is.

- Két héttel ezelőtt kezdtünk el készülni az idei gólyaavatóra - mondta a 12. A osztályba járó Nagy Réka. - Mivel három végzős és két kilencedik évfolyamos osztálya van iskolánknak, ezúttal közösen állítottuk össze a programot. Arra törekedtünk, hogy kicsit kínos, de inkább vicces feladatokat kelljen diáktársainknak leküzdeniük. Ehhez persze megfelelő öltözék is jár, a lányok tornadresszben, a fiúk fecske alsóban vonulnak fel.

A feladatok egy része a sporthoz kapcsolódott, a végzősök ezt az olimpia évével indokolták. A gólyákra így többek között szinkronúszás és evezés várt - természetesen víz nélkül -, de szerepelt a programban szumó és kötélmászás is. Ez utóbbit például azzal nehezítették a végzősök, hogy a gólyáknak tojásokat kellett magukkal vinniük.

- Nemcsak a kilencedik évfolyamosokat avattuk, de azokat a társainkat is, akik a tavalyi ceremónia után érkeztek iskolánkba - folytatta Nagy Réka -, és természetesen azokra a tanárokra is sor került, akik szintén újonnan kerültek a Gönczi Gimnáziumba. A gólyaavató tulajdonképpen egy játék, egy kicsit a beavató szertartásokra emlékeztet, amelyek az összetartozás érzését erősítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!