Zalacsány

2015.12.29. 11:43

Kérések a biztonságért

Zalacsány – Három kérés hangzott el a helyiektől a napokban megtartott közmeghallgatáson: mindegyik a közlekedéssel kapcsolatos.

Keszey Ágnes

A település polgármestere és a keszthelyi rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása után a helyiek mondhatták el észrevételeiket.

– Két kérés érkezett az egyik lakostól: az óvoda melletti lejáróhoz egy korlát elkészítését javasolta, valamint szintén az intézmény mellett egy járda megépítését javasolta. Azt a választ kapták, hogy ezeknek a kéréseknek nincsen semmi akadálya. Egy másik lakó felvette: a Vasút utcából a 76-os útra való kihajtás során egy élősövény miatt nem lehet kilátni: az volt a javaslata, hogy a tulajdonos ezt vágja ki – tudtuk meg Nagy Lászlóné polgármestertől.

A település vezetője hozzátette: a közmeghallgatáson is elmondta, hogy sikeres és jó évet zártak. Önerőből készült el a járda a Csány László utcában és a Vasút utcában, pályázati támogatással megvalósult az iskola felújítása és műfüves pálya is készült idén. Jövő évben is több pályázati felhívásra adják be fejlesztési terveiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!