Zalabaksa

2016.05.11. 13:11

Közel ötkilós átlag - Sikeres volt a szezonnyitó horgászverseny a Baksa-tavon

Zalabaksa - Jól sikerült az elmúlt hét végén megtartott szezonnyitó verseny a Baksa-tavon, s bár a kapitális halak ezúttal elmaradtak, a fogások átlaga így is közel öt kilogrammot tett ki.

Gyuricza Ferenc

Mindez elsősorban az élen végzett horgásznak köszönhető, a Szentgotthárdról érkezett Polgár András ugyanis 40.07 kilogramm összteljesítményével magabiztosan nyert.

– Ezúttal úszós bojli szerelékkel próbálkoztam, ami jól bevált – mondta a verseny végén a horgász. – A sorsolásnál is szerencsém volt, annak a partszakasznak a közelében, ahova kerültem, másfél méter az átlagos vízmélység, azt pedig most kifejezetten kedvelték a halak, a verseny kezdetétől körülbelül déli 12 óráig egymás után akadtak horogra. Elsősorban pontyok és keszegek.

A legnagyobb halat ugyancsak egy szentgotthárdi pecás fogta, a 3,77 kilós ponty ezúttal a második helyhez segítette hozzá Szabó Tihamért, nála 25,36 kilogrammot mutatott a végső mérlegelés. A vasi horgász a társához hasonlóan dicsérte a zalabaksai tavat, ahol kellemes környezetben, s halban gazdag víz mellett hódolhatnak kedvtelésüknek a szabadidős sport szerelmesei.

A verseny harmadik helyezettje a zalaegerszegi Zsemberi Dániel lett, neki ezúttal 18.40 kilogrammos összteljesítményt sikerült felmutatnia, de több olyan horgász akadt, akinek szintén sikerült tíz kilogramm feletti mennyiséggel zárnia a versenyt.

A verseny kapcsán Kulcsár György tógazda elmondta: ez alkalommal 37 horgász nevezett – köztük egyetlen hölgy –, Zala és Vas megyéből, illetve a szomszédos Muravidékről is. Az általuk kifogott halak össztömege 179,16 kilogramm volt. Zömében pontyok és keszegek akadtak horogra, de volt olyan pecás, aki egy kisebb méretű amurt vett ki a vízből. A résztvevők igen jelentős része visszatérő vendég Zalabaksán.

A Baksa-tavon a következő versenyt július elején tartják, akkor 24 órán keresztül próbálkozhatnak a horgászok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!