Zalabaksa

2016.03.13. 15:06

Kegyelemből 12 év börtön - A zalabaksai temetőben nyugszik a '48-as honvédtiszt

Bölcs Sándor századkapitányi rangban harcolt Erdély felszabadítása érdekében, Bem tábornok személyesen léptette elő, később Haynau halálos ítélettel akarta megtorolni vitézségét. A zalabaksai temetőben nyugvó néhai honvédtiszt, Bölcs Sándor kétszáz éve született.

Gyuricza Ferenc

A temető szegletében található síremlék felirata nem jelzi, hogy alatta szabadságharcos hős nyugszik, mindössze a név, a halálozás időpontja és helye, valamint a „Béke és áldás hamvaira" szöveg olvasható rajta. A helybéliek közül is csak kevesen tudják, hogy Bölcs Sándor századkapitányi rangban szolgált Bem József tábornok erdélyi seregében. A település polgármestere, Horváth Ottó azt mondja, többek között ezért is terveznek megemlékezést az évforduló kapcsán, legyen büszke a falu lakossága arra, hogy milyen hősök éltek egykor e vidéken.

– Bölcs Sándorról viszonylag kevés adat maradt fenn – folytatta Horváth Ottó. – Még születésének pontos ideje sem tisztázott, mi 1816-ot tudunk, más forrásokban viszont 1819 szerepel. Az viszont biztosra vehető, hogy 1835-ben jelentkezett a császári és királyi 9. huszárezredbe önkéntesnek, s ez utóbbi miatt nagy valószínűséggel az 1816-os születési dátum a helyes, tehát idén ünnepeljük a kétszáz éves évfordulóját.

A polgármester hozzátette: Bölcs Sándor életrajza megtalálható a Zala Megyei Levéltár igazgatója, Molnár András által jegyzett, s az 1848/49-es forradalom és szabadságharc zalai honvédeit bemutató kötetben is. Innen tudható, hogy hatéves szolgálat után hadnagyi rangot kapott, illetve nemesi testőr lett Bécsben. 1846-ban került Erdélybe, a XI. székely határőr huszárezredhez, ahol egy évre rá már főhadnagyi rangban szolgált. Ezzel a hadtesttel csatlakozott az erdélyi honvédseregekhez 1848 októberében. Szolgálataiért és vitézsége elismeréséért 1849. február elsején Bem tábornok személyesen léptette elő alkapitánnyá.

– Alakulatával együtt részt vett Erdély felszabadításában – sorolta a további adatokat a polgármester – A temesi bánság visszafoglalása volt a feladatuk, amit sikerrel végre is hajtottak. Azt is tudjuk, hogy a nyári hadjárat küzdelmeiben is részt vett, ám ezt követően már csak a büntetéséről szóló adatok lelhetőek fel: 1850. január 30-án golyó általi halálra ítélték, amit aztán kegyelemből 12 év várbörtönre változtattak. Általános amnesztiával szabadult Aradról, 1852 júliusában.

Az ítélet kihirdetése idején Bölcs Sándor századkapitányi rangot viselt, ezt a kinevezését 1849. április 8-án kapta. A szabadulását követően visszatért a mai Zalabaksára, s ott is élt az 1857. július 29-én bekövetkezett haláláig.

– A síremléke máig ott áll a temetőben, akárcsak a család későbbi tagjainak kriptája – folytatta a polgármester. – Sajnos, egyik sincs túl jó állapotban, ezért arra gondoltunk, hogy a kétszáz éves jubileum kapcsán legalább a néhai honvédtiszt síremlékét, illetve az 1878-ban elhalálozott felesége gránit sírkövét is fel kellene újíttatni.

Bölcs Sándor homokkőből faragott síremlékét a II. világháború alatt a környéken zajló harcok során több lövés is érte, ennek okán a keresztrészre elhelyezett Krisztus szobor el is törött. Ugyancsak rossz állapotban van a család későbbi tagjainak hamvait rejtő kripta. Utóbbi helyreállítására készíttettek is egy felmérést, ennek becsült költsége 7-8 millió forintot tenne ki. A faragott ornamentikával ellátott, monolit beton építmény helyreállítása érdekében az önkormányzat a belügyminisztériummal, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal is fel akarja venni a kapcsolatot, hiszen Bölcs Sándor fia, Bölcs Gyula a dualizmus korában tanácsosi beosztásban szolgált ott.

A Bölcs családnak jelenleg is élnek leszármazottai. A Budapesten élő Bölcs Judittal sikerült is felvennünk a kapcsolatot, aki elmondta, örülnek a települési önkormányzat kezdeményezésének, amit természetesen támogatnak is, és lehetőségeik szerint akár anyagilag is hozzájárulnának a síremlékek felújításához.

Bölcs Judit a néhai 1848-as honvédtisztről kevés információval rendelkezett, a család későbbi történetét illetően viszont több adatot is elmondott. Bölcs Gyula nyugdíjazása után patikát alapított a mai Szlovéniai területén található Muraszombatban. A család itt évtizedeken keresztül foglalkozott gyógyszerészettel, ám a XX. század eseményei őket sem kerülték el. A II. világháború legvégén a nemzeti érzelmeit nyíltan felvállaló, háza ablakába nemzeti színű lobogót kifüggesztő nagyapját a partizánok verték agyon, míg a nagyanyját egy szekérre felültetve kitoloncolták a városból. Így kerültek Budapestre, ahol a család tagjai jelenleg is patikát üzemeltetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!