Vörösiszap

2010.10.06. 20:35

Vörösiszap-áradat: Több zalai helyszínen is várják az adományokat

Az egész ország összefogott, hogy segítsen a katasztrófa áldozatinak. Lapcsoportunk adomány számlája mellett hívható a 1749- es segélyvonal, s megyénkben több helyen is fogadja az adományokat a Vöröskereszt.

Zalai Hírlap


VÖRÖSKERESZT

Lapunkat többen felhívták, hogyan juttathatnák el adományukat a katasztrófa sújtotta terület lakosainak. Baracskai Józsefné, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, a vöröskereszt árvizes számláján fogadnak pénzfelajánlások - melyekből az „iszap” jeligével ellátottakat továbbítják a fertőzött területre. Ezenkívül a szervezet 1749- es segélyszámának hívásával vagy sms-el egyszeri 200 forintot lehet küldeni. Ezenkívül elsősorban tartós élelmiszert, palackos vizet, tisztálkodási szereket, gumicsizmát és védőkesztyűt gyűjtenek, melyeket az egerszegi Dísz téri központban, Nagykanizsán a Sugár utca 20-ban, Zalaszentgróton a Kossuth utca 33-ban, Keszthelyen a Kossuth 45-ben és a lenti szervezet Templom téri központjában vesznek át.


KÖZVETLENÜL

A szervezetek, vállalatok, vállalkozások, intézmények közvetlenül az önkormányzatokhoz fordulhatnak: Kolontár, Kossuth u. 24., 06-88-512-810. Polgármester: Tili Károly Devecser, Petőfi tér 1. 06- 88-512-730. Polgármester: Toldi Tamás A magánszemélyek adományait Kolontáron a kultúrházban Soháné Csóka Zita koordinálja, címe: Arany János u. 2., telefonszáma: 06-20-3902-382. Devecserben Hegedüs Árpádné, a Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője végzi a szervezést a régi mûvelődési házban, címe: Damjanich u. 7., telefonszáma: 06-30- 207-1850. 


LAPCSOPORTUNKON KERESZTÜL

Várjuk a pénzbeli felajánlásokat a következő számlaszámra:

Raiffeisen Bank 12092309-00223387- 00300004, a közlemény rovatban az „adomány” szót kérjük feltüntetni.

Külföldről történő utalás esetén
Az adománygyűjtésre kijelölt bankszámlaszám IBAN formátuma a következő:
HU91 1209 0022 3387 0030 0004 Raiffeisen Bank Zrt.



Környezetvédelmi tanácsadó cége van a MAL Zrt. egyik tulajdonosának  


A történtek részletei a Zalai Hírlapon


A katasztrófa részleteiről társalapunk, a Veszprémi Napló folyamatosan beszámol - Klikk ide!


Képek:

A katasztrófa helyszíne I. 

A katasztrófa helyszíne II.



Átszakadt a tározó 

Vörösiszapáradat: Adománygyűjtés lapcsoportunknál - KLIKK IDE a részletekért!  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!