Nyitórendezvény

2019.08.08. 17:30

Süssön anya zserbót a nászútra? – V. Kulcsár Ildikó előadása a születés hete programjában

Az életünk nem azonos az esküvő, vagy a gyermek megszületésének szent pillanatával, a családok keményen küzdenek a hétköznapokkal.

Magyar Hajnalka

V. Kulcsár Ildikó: Van okunk bocsánatkérésre Fotó: Pezzetta Umberto

V. Kulcsár Ildikó újságíró, író, családi mediátor mondta a fentieket a minap, a születés hete megyeszékhelyi nyitórendezvényén, a Keresztury VMK-ban. Az est az „Anyák, nagyik és más szent őrültek” mottó jegyében zajlott, ami egyben az idén tavasszal megjelent, 12. kötetének címe is. Az öt gyermeket felnevelő családanyát, aki tíz éve újságírói és írói munkássága elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, telt ház fogadta a kávézóban.

– A pörgős, agyonhajszolt 21. században a tartalmas családi életet nem adják ingyen – kezdte mondandóját. – Empátia, önismeret, lemondás, megbocsátás, valamint rengeteg derű és humor szükségeltetik hozzá. A világ zaklatott, így a békességet önmagunkban kell megteremteni, hogy meríteni tudjunk belőle.

V. Kulcsár Ildikó: Van okunk bocsánatkérésre Fotó: Pezzetta Umberto

Állítja, s nincs egyedül a véleményével, minden szülőnek van oka rá, hogy bocsánatot kérjen a gyerekétől. Egy-egy mondatért, vagy a megteremtett feszültségért. Ez még nem ássa alá a szülői státuszt. Sőt, a gyerek megtanulja, hogy lehet hibázni, ez a szülőkkel is megesik, de képesek ezt belátni és szembenézni vele.

V. Kulcsár Ildikó három lánynak adott életet, két fiút pedig második férjétől kapott „ajándékba”. Úgy véli, a fiús anyáknak egy hajszállal nehezebben megy az elengedés, mint a lányosoknak, ám ugyanez elmondható a lányos apukákról is. Előbbire bizonyság az a temérdek levél, amit fiús anyáktól, valamint menyektől kap. Említ is egy példát.

– Egy harmincas feleség panaszolta, hogy az ő házasságában már a nászút sem sikerült. A mézeshetek elején ugyanis a férj édesanyja betoppant a soproni szállodába, ott várta őket a portán, egy tál zserbóval… A két „gonosz” fiatal azonban nem örült, s az anya zokogva szállt vissza a vonatra. Pedig ő csak jót akart, hiszen a fia régen odavolt a zserbóért. Bizonyára, de megfeledkezett arról, hogy a fia már nem édesség után kajtató kamasz, s arról is, hogy a szeretetünknek nem rólunk kell szólnia, nem a mi jó érzésünket kell elsősorban táplálnia. Nem az a valódi szeretet, amelyben eldöntöm, a másiknak mire van szüksége. Hanem az, ha szentelek neki annyi figyelmet, hogy fel tudjam mérni a valós igényeit.

Mint kifejti, a felnőtt gyerekeinkkel szembeni szülői támogatás optimális formája egyetlen kérdésben összegezhető: miben segíthetek? Ha valóban támaszt akarunk nyújtani a mindennapokkal viaskodó gyerekeinknek, nem az észt kell osztani, nem bezzegezni, nem megmondani a tutit, csak megkérdezni: miben segíthetek? Ez a gesztus garantálja leginkább, hogy hosszú távon is megmarad a kötődés.

A családi élet ugyanúgy gondok és örömök forrása mindenütt, Nyíradonyban és a luxusnegyedekben is. Az elfogadásra, a megértésre, a meghittségre ugyanúgy vágyik mindenki, függetlenül az anyagi jóléttől vagy az iskolai végzettségtől. Nem tragédia az sem, ha a felek néha összezördülnek, ez természetes velejárója a mindennapoknak. Ha vitáznak, az csak azt jelzi, van még hév, érzelem a kötelékben. A kapcsolat végét az jelzi, ha a hatalmat átveszi „közöny uraság”, ha teljesen mindegy, hogy a másik mikor jön és megy, mit gondol, mit érez.

– Egy házasságpárti ügyvédnőt egyszer a válásról kérdeztem – idézi fel egyik interjúját V. Kulcsár Ildikó. – Azt felelte: „Az sokszor eszembe jutott, hogy megölöm… De elválni? Soha…”

Egy statisztikát idéz, amely szerint a válások 70 százalékát a bosszú táplálja. A sérelmek feloldása, megbeszélése helyett számosan nyúlnak a „bosszúválás” fegyveréhez, még akkor is, ha evvel önmagukat ugyanúgy megsebzik. Sokakat visz tévútra az is, hogy a tökéletes család illúzióját hajszolják. Ilyen azonban csak a mesékben létezik, a hibátlan családok, az álompárok cukormázba mártott képét gyakran csak az őszinteség, vagy az önismeret teljes hiánya fényezi csillogóra.

– Azt is megfigyelhetjük, hogy a családi veszekedések, botrányok soha nem az emberiség nagy kérdései mentén izzanak fel – folytatja.

– Legtöbbször piti ügyekkel, ostobaságokkal szekáljuk egymást. Ez persze nem gátja annak, hogy hatalmas veszekedés kanyarodjon abból is, hogy ki nyírta le legutóbb a füvet. Ha azonban ilyenkor képesek vagyunk bevetni a humorérzékünket, megelőzhető a perpatvar. Az én szerető, intelligens, támogató férjem se tudta megállni a minap, hogy a szememre ne vesse, megint égve felejtettem reggel a villanyt a konyhában, ami bizonyára megmutatkozik majd a villanyszámlánkban. Az egyik lehetséges reakció az lett volna, hogy felcsattanok, tudhatná, mennyi a dolgom, ezer felé fut a fejem, mit jön ilyenekkel, s jól megsértődöm. Ehelyett azonban tágra nyílt boci szemekkel odaálltam elé, s megköszöntem, hogy mindezt ilyen szépen megvilágította előttem. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy melyikünkből tör ki előbb a nevetés...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!