A líra töltést ad, felemel e prózába hajló korban

2019.04.12. 07:00

Sokszínű versünnep jellemezte József Attila születésnapját Zalaegerszegen

Április 11. a költészet napja, 55 éve tisztelgünk e módon József Attila születésnapja előtt.

Magyar Hajnalka

Az Ady-iskola diákjai költészet napi üzenetet indítottak útnak a vidám lufival Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A megyeszékhelyen koncert, kötetbemutató, koszorúzás egyaránt szerepelt a költészet napi programban, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár pedig két új kezdeményezéssel állt elő. Egyfelől versnépszerűsítő akciót szerveztek három egerszegi középiskolában. Tegnap délelőtt az Ady, a Széchenyi és a Deák egy-egy osztálya találkozhatott a könyvtár zenés küldöttségével, s kölcsönösen felolvasták kedvenc verseiket. Az Alkotó Pihent formáció mindhárom helyszínen előadott egy megzenésített Keresztury Dezső verset, majd lufikra kötve emelkedett a magasba számos költemény. A performansz célja az volt, hogy kimozdítsák a verset klasszikus közegéből – tudtuk meg Kiss Gábortól, a megyei könyvtár igazgatójától.

Az Ady-iskola diákjai költészet napi üzenetet indítottak útnak a vidám lufival Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap
A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete ünnepségén a Mindszenty-iskola diákjai adtak műsort. Ezt követően megkoszorúzták Wass Albert szobrát a Baross ligetben Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Másik kezdeményezésük abból az élményből táplálkozott, hogy az olvasók gyakorta kérik a könyvtárosokat, ajánljanak valami szépet…

Most ezt megtették, csokorba gyűjtötték kedvenc verseiket, s kézbe illő kis kiadványt szerkesztettek belőlük. A füzet 100 példányával járókelőknek kedveskedtek a Dísz tér környékén, s a város vezetői ugyancsak kaptak belőle.

Délután, visszatérve az irodalom klasszikus honába, a megyei könyvtárban mutatták be a Pannon Tükör folyóirat 2. lapszámát. Izsó Zita Éjszakai földet érés című verseskötete, valamint a Pannon Tükör válogatáskötete ugyancsak méltatóra talált. Közreműködött a Leírhatatlan(ok) csoportja és a Pannon Tükör szerkesztő­gárdája. Ugyanitt este Varga Vencel és Székely Zoárd slam poetry műsora kínált élményt Told a rímet! címmel, a versekkel feldíszített József Attila városi tagkönyvtárban pedig a Kis Hétrét együttes kínált élményt, a Szeretnék már szeretni című összeállításban zömében József Attila költeményei keltek életre. A Keresztury VMK-ban a Magyar­ucca lépett fel, Innen és túl – Lélek-kereső versdalok című műsoruk magyar költők megzenésített verseiből kínált válogatást.

Délután a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete ünnepséggel tisztelgett a költészet napja előtt az evangélikus templomban. Szemes Béla középiskolai oktatási referens beszédében a líra lélekemelő, töltést adó szerepét emelte ki, amely sokak számára kínálhat fogódzót prózába hajló korunkban. A zenés irodalmi műsorról ezt követően a Mindszenty-iskola diákjai gondoskodtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!