Jegyzet

2018.09.24. 10:10

Kapiller Imre – Sosem készült semmire, csak itt volt

A múlt kutatása, a tudománnyal, a történelemmel való foglalatosság sosem egyszemélyes műfaj.

Arany-Horváth Zsuzsa

A históriában elmerülők, akik aztán közkinccsé teszik eredményeiket, jól tudják, hogy mennyi háttérmunka, hány forrás, dokumentum meglelése, olvasása, feldolgozása nyomán születik meg olykor csupán egy-egy bekezdés valamely tudományos értekezésben, ami aztán a múlt eseményeinek tükrében érthetővé, láthatóvá teszi jelenünket, a társadalmi-gazdasági- folyamatok lényegét. Ennek a nélkülözhetetlen aprómunkának a zalai legjobbja csukta be végképp a megyegyűlési jegyzőkönyveket, az erőszakos téeszesítés feljegyzéseit, az 1956-os forradalom alatt készült zalai jelentések fedlapját. Többé nem nyitja ki a megyei levéltár egyetlen iratőrző dobozának fedelét sem, nem olvassa lenyűgözően folyékonyan a kétszáz évvel ezelőtt kézzel írt iratokat. Nincs olyan iratfolyóméter a raktárakban, amit ne ismert volna.

A zalai történészek és a nemzeti levéltárhoz vagy a bölcsészkarokhoz tartozók társadalmában nagyvonalúan szórta szét így szerzett ismereteit, nemigen van tanulmányíró, akinek ne adott volna ötletet, sőt, komplett iratanyagot, azzal a csendes mondattal: „Ezzel szerintem Te tudsz kezdeni valamit”. Ahogy 20 évvel ezelőtt hangoztattuk, a zalaiak Degré Lojzi bácsi vagy Szabó Béla köpenyéből bújtak elő, hamarosan szállóige lesz az ő neve is. A nyolcvanas-kilencvenes- kétezres évek vele is fémjelződnek a levéltári közösségben. Vannak, akiknek a szakmai útját nem szegélyezik vaskos kötetek, tanulmányaik jegyzéke nem rúg hosszú oldalakra az életrajzban, de azok, akik a könyvek szerzői lesznek végül, róla beszélnek, ha az inspirációik forrásvidékét idézik. De nem csak a szakma. A város, ahol élt, méretes cipóvá összesimuló morzsákat kapott tőle. Utcai, kávéházi találkozások, kiállításmegnyitók során hullajtotta el a szemléletet, a dolgok öszszefüggéseit megláttató bonmot- jait. Nem sajnálta. Sosem készült szinte semmire, mégis mindenben naprakész volt.

Pár éve már együttérzően szemlélte a nélküle gomolygó forgatagot, legyen az szakmai, közéleti. A piacról, a zöldségestől ráérősen ballagott haza, az ebédet régimódi komótosságal készítette szeretteinek, legfeljebb a Balaton közelsége hozta lázba. A szakmája szürke eminenciásainak rőt, majd fehér szakállú rangrejtett királya volt, noha taszított minden ünneplést. (Gyanítom, e pátoszos soroknak se örülne, talán elküldene a „bűnvádi perrendtartásba”, ahogy Lojzi bácsitól tanulta.) De ott volt, ha segíteni kellett, ha megérteni kellett. Ha tehetséget látott, önzetlenül helyezte önmaga elé. Nem tudom, mi volt még a tarsolyában, s hogy azzal most mi lesz. Ki nyitja ki a megfelelő dobozt, ki mondja meg, hol keressük, ki viszi át…? Rég nem ülünk már Lojzi bácsi apró irodájának padlóján, munkaidő után vörösborral. És most már Kapiller Imrével se. Amit elszalasztottunk, azt már hiába sajnáljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!