Oktatás, online

Alsós, negyedikes fiúcska. Tavaly már túl volt egy hosszabb online oktatási perióduson, most ismét hasonlóban van része. Van tehát tapasztalata ebben. Szerencsére kitűnően kezeli a számítógépet, ügyesebben, mint a nagyszülei, akiknél a húsvét utáni napjait tölti.

Reggelente bejelentkezik a tanító néninek és osztálytár­sainak. Ez ám a technika: akad, aki az ország másik feléből üdvözli a többieket, akik látják is őt és egymást a képernyő alján. Órarend szerint haladnak délig. A tavaszi szünet utáni első napon sorra kerülnek az ünnep körüli élmények, az óvatos látogatások a másutt lakó nagyinál, papinál, a visszafogott locsolkodások.

A pedagógus mindenkinél rákérdez: mit hozott neki a nyuszi, rendben van-e az egészsége? Miután megnyugtató válaszokat kap, ő is reményteljesen ­újságolja: napokon belül megkapja a vakcinaoltást…

Aztán indul a komoly munka, elsőként a fogalmazás, ami igazán „képernyőre” való, akár a nyelvtan, az olvasás, a matematika vagy a környezetismeret. Persze, nem kis lelemény szükségeltetik a tanító néni(k) részéről. A szokottnál is alaposabban fel kell készülniük, hogy újszerűt nyújtsanak, a nebulók ne unatkozzanak otthoni magányukban, elsajátítsanak valami hasznosat.

De nem csak ezek a tantárgyak kerülnek sorra a távoktatásban. A testnevelés és a technika sem marad ki. Az előbbi során nyújtó-lazító gyakorlatokat végeznek, ami igencsak jót tesz a négy fal közé zárt tízéveseknek. A technika­órán nagy sikert arat a tanár néni kérése, hogy ki-ki fakanalat kerítsen elő a konyhában. A faragott, nyeles főzőeszköz kerek fejét kell filccel vagy festékkel kidekorálni. A beavatkozásoknak ­köszönhetően remek alkotások születnek. Más kérdés, hogy a kanalat eztán eldobhatja a nagyi. Persze, szó sincs róla, hogy eldobja, a mai covidos időkre emlékeztető, értékes darab lesz belőle.

Online tanulnak a diákok, a felnövekvő nemzedék, s ily módon (home office) dolgozik a szüleik sokasága. Mit nem adtam volna azért, ha annak idején nekem is lehetőségem lett volna erre?! Ha nem kellett volna mindennap bejárni az iskolába, aztán később reggeltől estig rostokolni akkor is a munkahelyen, ha már teljesítettem a napi penzumot és már nem akadt más feladatom aznapra. Nekünk, a mi nemzedékünknek nem adatott ez meg.

Szó se róla, hogy látva a jelenlegi helyzetet, irigyelném a mostaniakat, akik ha akarják, ha nem, otthon kell hogy tanuljanak, dolgozzanak. Benyomásaim szerint ők sem lelkesednek mind a kényszer szülte munkarendért. ­Hiányoznak nekik a közvetlen emberi kapcsolatok, a személyes találkozások. Hiányoznak az osztálykirándulások, a végzős középiskolásoknak az eredeti koreográfia szerint zajló szalagavatók vagy az érettségit záró bankettek, amelyek egész életre szolgáló élménnyel gazdagítják az embert.

A kis negyedikeshez fordulok: nem jobb így, hogy reggelente nem kell korán kelnie, hogy időben, nyolcra iskolába érjen, ahol délután négyig, ötig szigorú keretek közt beszabályozzák az életet? A fiúcska válasza: inkább az igazi iskolát választaná. Hiányoznak a barátai, osztálytársai. Ennek bizonyságául az online oktatás után mobilon fölhívja padtársát, s majd egy óra hosszat csevegnek egymással…

A maguk módján tervezik a nyarat, amikor végre szabadon járhatnak-kelhetnek.

Kiemelt képünk illusztráció!