SÉTA

2019.04.16. 07:00

Kórustalálkozó a középiskolás énekkarok számára

A Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek kórusa április elején egy kórustalálkozón vett részt, amelyet a helikoni évek között rendeznek meg – minden második évben más-más város szervezésében. Idén Veszprém városa adott otthont a találkozónak.

SÉTA

A nagykanizsai diákkórus tagjai a veszprémi várban

Fotó: Batthyány-gimnázium

A pénteki rossz idő ellenére jó kedvvel indultunk neki a kétórás útnak, mely hamar el is repült. Miután megérkeztünk, elfoglaltuk kollégiumi szállásunkat, ahova ezután már csak aludni mentünk vissza. Vendéglátónk, a Lovassy László Gimnázium nemcsak a fellépést szervezte meg csodásan, de színes programokkal is várt bennünket.

Három dunántúli gimnázium kórusai szerepeltek a meghívottak között. Elsőként a Lovassy német nemzetiségi kórusa kápráztatott el bennünket, mivel nemcsak németül, hanem más nyelveken is énekeltek. Másodikként a Vetési Albert Gimnázium kamarakórusa adott műsort. Ekkor egy nagyon tehetséges lány szólóprodukcióját hallgathattuk meg, aki a francia énekesnő, Edith Piaf Padam Padam című dalát adta elő; előadásmódja és tehetsége sokunkat elbűvölt. Ezután következett a mi kórusunk. A vegyeskarunk elénekelte többek között a Pataki diákdalokat Farkas Ferenctől, illetve a Zalai vigasságot, amely nagy sikert aratott. A női karunk is szépen szerepelt Kodály Zoltán Jelenti magát Jézus című művével és Decsényi János Két tavaszi ének című kompozíciójával. A kórusok műsorát a Lovassy vegyes kara zárta, amely színes dalválogatással készült. Zárásképpen pedig közösen énekelt az összes kórus és természetesen még a közönség is.

A nagykanizsai diákkórus tagjai a veszprémi várban
Fotó: Batthyány-gimnázium

A fellépés után megvacsoráztunk, később pedig részt vehettünk egy igazán izgalmas esti programsorozaton. A veszprémiek sok érdekes feladattal készültek számunkra; még német eredetű játékban is megmutathattuk tehetségünket, amelyet Gölles Martin másodkarnagyunk meg is nyert iskolánk képviseletében. Végezetül a kórusok dalokat tanítottak egymásnak.

Ezután visszamentünk a kollégiumba, ahol mindenki elfoglalta szobáját. Másnap reggel negyed kilenckor indultunk megismerkedni a királynék városával, ahol a Lovassy-gimnázium három tanulója mutatta meg nekünk a nevezetességeket és látványosságokat. Megtekinthettük a veszprémi várat és a Tűztornyot, majd jártunk a Szent Mihály-székesegyházban. A magyar királyi pár, István király és Gizella királyné szobrainál állva gyönyörű kilátás tárult elénk. Egy kis túra után pedig közösen megebédeltünk a Panoráma étteremben, majd hazaindultunk.

Két év múlva Nagykanizsán mi, a Batthyány-gimnázium rendezzük a találkozót; reméljük, mi is olyan emlékezetessé fogjuk tudni varázsolni, mint veszprémi diáktársaink.

Dombai Nóra 12. E

Batthyány-gimnázium

Nagykanizsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!