SÉTA

2019.05.07. 13:00

Finta Sándor emléke

„Istennek nagy-nagy ajándéka/ Az áldozatos, tiszta hit;/ S boldog vagyok, hogy tükrén át nézem/ A múló világ örök titkait.” (Finta Sándor)

SÉTA

Balra a költő unokája, jobbra mindszentysek

Fotó: Mindszenty

A fenti idézet szolgált mottóul a magyar költészet napja alkalmából a szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban a 8. alkalommal megrendezett Finta Sándor szavalóversenynek. Tangl Lászlóné humán munkaközösség- vezető bevezetőjében elhangzott, a versmondó népszerű a diákok körében, idén is rekord létszámú nevezés érkezett. Így méltóképpen emlékezhetnek a verseny névadójára, Finta Sándor író, költő, tanítóra, a házigazda intézmény jogelődje, a Püspöki Elemi Iskola címzetes igazgatójára.

A rendezvényen jelen volt dr. Székely János szombathelyi megyés püspök, Császár Ernő, Finta Sándor unokája, a Finta-hagyaték őrzője és Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó igazgatója is.

Balra a költő unokája, jobbra mindszentysek
Fotó: Mindszenty

A gimnázium tanulói műsorral készültek, majd az intézmény igazgatója, Englert Zsolt köszöntötte a jelenlévőket. A 11 iskolából érkezett közel harminc szavaló három kategóriába sorolva mérettette meg magát. Külön értékelték az 5–6.; a 7.–8. és a 9–12. korcsoportot.

Különféle stílusú és hangulatú versek hangoztak el ismert és kevésbé ismert magyar költőktől egyaránt. A zsűri kiemelte a színvonalas versválasztásokat, a tiszta, érthető beszédet, a jó szavalókészséget, ugyanakkor észrevételezte, hogy néhány szavaló nem a saját életkorának megfelelő verset választott. Hagyományosan arany, ezüst és bronz minősítéseket osztottak ki minden korosztályban.

A zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot képviselő mindhárom versenyző szép eredményt ért el. Kunvári Lizett (8.a) ezüst, Tompos Dávid (11.b) ezüst, Szalai Bianka (12.a) bronz minősítést érdemelt ki a magas színvonalú versenyen. A díjazottak díszoklevelet és értékes könyvjutalmat kaptak. A díjakat dr. Székely János megyés püspök és Englert Zsolt intézményvezető adta át.

Püspök atya összegzésében kiemelte, örömmel tölti el, hogy a gyerekek Finta Sándor költeményeit szavalják, akinek verseiből „tiszta forrásként árad a mély emberség, jóság és hit”. Végül Császár Ernő mesélt nagypapája életéről, munkásságáról, s jelezte, hamarosan könyv jelenik meg róla.

Tompos Dávid (11.b)

Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Zalaegerszeg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!