A veszprémi Köd karácsonya

– Ójaj-ójaj és még egyszer is ójaj, napok óta mindenki a karácsonyra készül, a házak ablakai fényben úsznak, az emberek ajándékokat csomagolnak, a fenyőfák pedig már izgatottan várják, hogy díszes ruhába öltöztessék őket, csak én nem tudom, hogyan kell karácsonyozni – mondta szomorúan magának.

Szerencséjére éppen arra szállt Sió, a Balaton tündére, aki meghallotta a sopánkodást.

– Miért búsulsz ennyire, kedves Köd? – kérdezte a tündér. – Közeleg a szeretet ünnepe, ilyenkor kell csak igazán vidámnak lenni.

– Jaj, ne is mondd, Sió! – válaszolta Köd. – Minden kis vízcseppem boldogságra vágyik, de hogyan legyen boldog az, aki nem tud karácsonyozni?

– Te nem tudsz karácsonyozni? – értetlenkedett Sió. – Az meg hogy lehet? Ilyenről még nem is hallottam.

– Végül is tudok egy kicsit – felelte Köd – csak, azt hiszem, nem csinálom jól. Az emberek nem örülnek nekem. Tegnap is leszálltam, hogy átöleljem őket, erre azonnal morcosak lettek. Néhányan egyenesen azt kívánták, hogy tűnjek el, és volt olyan is, aki azt mondta, hogy az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem is léteznék. De mégis hogyan fejezze ki a szeretetét az, aki ködnek született?

A tündér összeráncolta a homlokát, az ujjaival pedig aranyló hajtincseit kezdte tekergetni. Hümmögött és szomorúan nézte a lába alatt elterülő várost, mert erre a rendkívül nehéz kérdésre bizony nem tudta a választ.

– Az lesz a legjobb, ha megkérdezed a Négy Bölcset, ők biztosan tudnak majd neked segíteni – vágta ki magát Sió.

– A Négy Bölcset? – kérdezett vissza bizonytalanul Köd. – Sajnos nem ismerem őket.

– Ez nem csoda, mivel ők a rejtőzködés nagymesterei. Nagyon kifinomult a módszerük – mondta sejtelmesen Sió.

– Kifinomult? – csillant fel az érdeklődés Köd szemében.

– A legkifinomultabb – súgta a tündér. – Ott vannak mindenki szeme előtt, ezért aztán senki nem veszi őket észre.

Köd nagyon kíváncsi lett, hogy kik is lehetnek ezek a rejtélyes bölcsek, de szerencséjére Sió sem akarta sokáig halogatni a leleplezést.

– Balaton, Bakony, Badacsony és Somló. Ők azok. Őket keresd fel! – lelkendezett a tündér, majd sok szerencsét kívánt Ködnek, és elrepült a város középén magasodó torony irányába.

Köd sem tétlenkedett. Azonnal elindult az ég felé, szállt és szállt egyre feljebb, és mindig csak feljebb, amíg olyan magasra nem ért, ahonnan már egyszerre láthatta a Négy Bölcset. Kissé bátortalanul, de nagyon tisztelettudóan szólította meg őket:

– Kedves Bölcsek, Köd vagyok, és nagyon szeretnék én is karácsonyozni. Szeretném, ha az embereknek örömet okozhatnék, de nem tudom, hogyan kell. Tudtok esetleg segíteni nekem?

Ahogy befejezte a mondandóját Köd, örvénylő vonalak jelentek meg a hegyek és a tó vize fölött. A vonalak fodrozódtak, gomolyogtak, míg végül négy arc rajzolódott ki belőlük. Balaton és Badacsony gyönyörű és szelíd tekintetű hölgyekként, míg Bakony és Somló hosszú szakállú, mosolygós öregurakként jelentek meg a segítséget kérő számára.

– Szervusz, Köd! Nagyon örülünk neked – kezdte Balaton.

– És természetesen szívesen segítünk – folytatta Somló.

– Hogyan szerezhet örömet egy köd az embereknek? – tette fel jelentőségteljesen a kérdést Bakony.

– Szerintem add vissza nekik az összes szürke szamarat – kacagott Badacsony.

– Badacsony, kérlek, ezt most ne vicceld el! – feddte meg a társát Somló, de közben azért ő is jót mosolygott a tréfán.

– Jól van, jól van – mondta Badacsony. – De azért remélem tudjátok, hogy a humor az egyik legnagyobb bölcsesség. Na, de elég a ködösítésből, dugjuk össze nagy és bölcs fejeinket, és találjunk megoldást ennek a szegény párának a problémáira.

Azzal az arcok vonalai újra elmosódtak és örvényleni kezdtek, de most nem külön-külön, hanem egymásba folyva. Ködnek úgy tűnt, mintha táncot járna ott lent az egész megye, mintha nemcsak a Négy Bölcs, hanem az összes fa és kő és patak, de még az állatok és az emberek is egyesülnének egy óriási kavalkádban, ami csak azért született, hogy segítséget adjon annak, aki segíteni szeretne másoknak. Az örvény aztán fokozatosan lassulni kezdett, és végül újra kirajzolódott a négy arc. Balaton szólalt meg elsőként:

– Kedves Köd, a szándékod dicséretes, néha azonban előfordul, hogy azzal adod a legtöbbet, ha hátralépsz párat. Ha nem te töltöd ki a teret, hanem egyszerűen csak teret adsz. Hidd el, ha nem szállsz le, hogy megöleld az embereket, hanem csupán szeretettel gondolsz rájuk, az a gondolat hatni fog a világban.

– És egy kicsit jobb lesz tőle minden – helyeselt Bakony. – Mert a távolból sugárzott szeretetnek is hatalmas ereje van.

– Hegyeket képes megmozgatni – vetette közbe vigyorogva Badacsony.

– Menj hát, és tudd, hogy a legnagyobb karácsonyi ajándékot adod az embereknek, ami csak egy ködtől telik: tiszta eget.

A Négy Bölcs eltűnt Köd szeme elől, ő pedig mosolyogva lebegett vissza a város fölé. A távolból nézte a sürgölődő embereket, a kivilágított ablakokat, az izgatottan várakozó fenyőfákat, és gondolatban mindent és mindenkit átölelt. Ez volt élete legboldogabb karácsonya.

Forrás: veol.hu