SÉTA

2019.03.26. 07:00

A kutatók titkos élete

Egy igazán izgalmasnak ígérkező – laborvizittel fűszerezett – egyetemlátogatás elé néz­tünk márciusban. A Pécsi Tudományegyetem tárt karokkal várta a kanizsai BLG-s 10., 11. és a 12. évfolyamos biológia és kémia tárgyakat preferáló diákokat.

SÉTA

Csoportkép készült a színes hungarocell agy előtt

Fotó: Batthyány-gimnázium

Dr. Hunyady Ágnes PhD hallgató kezdte a sort, aki az egereken végzett fájdalom- és viselkedésvizsgálatokról számolt be nekünk számos kísérlet részletezésével, majd dr. Janszky József, a Neurológiai Klinika igazgatója, professzora következett, aki pedig az agyat helyezte előtérbe. Bemutatta, milyen készségek fejlődését gátolhatja a napjainkban már általánossá vált digitális média használata. Végül a Magatartástudományi Intézetben tevékenykedő páros, Simon Eszter és Matuz András PhD-hallgatók álltak elénk, hogy lerántsák a leplet a nagy illúziókról, melyek teljes mértékben becsapják érzékszerveinket, néha össze is zavarnak.

Ezt követően egy csoportképet lőttek rólunk az előtérben kihelyezett színes hungarocell agy előtt, majd szétszéledtünk, és csoportokban – PhD-s hallgatókat követve – bejártuk az előre beharangozott laborokat. Mikor beléptünk az Anatómiai Intézetbe, és bekukkantottunk az egyik szobába, hirtelen mintha megfagyott volna a vér az ereinkben: egy halott ember teste feküdt a boncpadon letakarva. Mikor már beljebb merészkedünk, a feszültség feloldódott, és kérésünkre először a humán agyat vettük sze­mügyre közelebbről. Formalinba volt áztatva, aminek a szaga kissé kellemetlen, de meg lehet szokni. A segítőnk minden apróságra kitérve elmutogatta az agy részeit és elmagyarázta, hogy azok mely központokat vezérelnek a testünkben, sőt mi több, kezünkbe is vehettük az erősen barázdált szervet. A katarzis az utolsó percekre maradt, de igyekeztünk jól a fejünkbe vésni a preparált holttest apró részeit, beleértve a belső orgánumokat, legfőképpen a szívet, amit szintén megtapogattunk.

A második intézet, amelynek egyik laboratóriumát lehetőségünk volt megnézni, a Farmakológia, azaz a Gyógyszertani Intézet volt. Egy mikrobiológus szemén keresztül pillanthattunk bele az egerek szorongását vizsgáló, gyógyszerek kutatására használt kísérletekbe. A vizsgált rágcsálók egy részének génállományát módosították egy olyan fehérjét meghatározó DNS-szakasz eltávolításával, mely az egerekben a szorongásérzetet korlátozó anyagot termeli. Ezen gének eltávolításának következményeként az egerek szorongásra hajlamosabbak, pl. vízbe téve őket hamarabb feladják a kiútkeresést, így mentális betegségek elleni, kifejezetten szorongást csökkentő gyógyszerek tesztelésére még inkább alkalmasak.

Csoportkép készült a színes hungarocell agy előtt
Fotó: Batthyány-gimnázium

Az intézet másik termében szintén egy egérkísérletet láthattunk, ahol az állatok fájdalomküszöbét vizsgálják úgy, hogy fokozatosan emelik a hőmérsékletet egy lemezen, amelyen tartózkodnak.

A harmadik és egyben utolsó labor, amelyet meglátogattunk, az Élettani Intézet volt. Itt a többszörös személyiségzavar ellen hatásos gyógyszerekkel kísérleteznek. A kísérleti rágcsálók egy része képviseli a placebo csoportot, azaz hatás nélküli anyaggal kezelik őket (ez azért fontos, hogy az ne befolyásolja őket, hogy nem élik át a „laboratóriumi műtét traumát”), a másik csoport tagjai pedig valamilyen mentális betegség tüneteit hordozzák bizonyos szerek hatására.

Köszönjük a Batthyány Lajos Gimnázium alapítványának az utazást, és a PTE ÁOK-nak a felejthetetlen élményeket.

Bakos Fanni és Károlyi Anna 11.D

Batthyány Lajos Gimnázium

Nagykanizsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!