Jó reggelt, Zala megye!

Nem tudom, miért, a szomszédos ereszbe raktak fészket; igaz, már tavaly is. Öt körig számoltam, aztán beleszédültem a repülésükbe. Őket vélhetően nem érdekli a csok – amire, persze, idővel jogosultak lennének, ha emberből gyúrták volna őket –, csupán az otthon, ahol éjjel aludni lehet, később pedig „gyerekeket” nevelni, akik felnőve, megerősödve elkísérik szüleiket Európán át egészen Afrikáig. Nehéz, de jó sors. Veszélyes, ám szabad – mint maga a május, amely a Szűzanya hónapja, aki azért dolgozik, munkálkodik, imádkozik szüntelen, hogy végül mi is megleljük otthonunkat. Ha valakit érdekel véletlenül, megfigyelésként (és biztató reménységként): a fecskék estére hazataláltak, a hangos csivitelést pedig a béke csendje váltotta fel.